Ismerős környezetben találna magára a magyar válogatott védő
Ahogyan arról beszámoltunk, a hányattatott szezon után lévő magyar válogatott hátvéd Németországból visszatért Törökországba…
A Hoffenheimtől a török Kasimpasához kerülő Szalai Attila az M1 aktuális csatornának azt mondta, több együttes is érdeklődött iránta és sok ajánlata volt, de a török alakulat vált a legszimpatikusabbá a vezetőedzővel történt megbeszélések során:
„Ismerem a várost, illetve a ligát, alig várom, hogy elkezdhessem a közös munkát a srácokkal és visszatérhessek arra a szintre, amelyen korábban már voltam. Szeretnék folyamatos játéklehetőséget kiharcolni magamnak, illetve minden egyes edzésen és mérkőzésen a legjobbamat nyújtani és tovább fejlődni.”
A 27 éves hátvéd elmondta, „fontos a pozitív közeg”, Törökországban pedig korábban – még a Fenerbahce játékosaként – „rengeteg szeretetet és megbecsülést” kapott a szurkolóktól.
„Tetszett a projekt, amit felvázoltak nekem. Bal oldali belső védőként számítanak rám, és szeretnénk minél többet birtokolni a labdát, illetve hátulról felépíteni a támadásokat, ebben pedig nekem is fontos szerepem lesz” – nyilatkozta az isztambuli együttes terveiről a játékos.
Szalai 14 évesen lett légiós az osztrák Rapid Wiennél, majd a Mezőkövesdhez került, aztán a ciprusi Apollon Limassolt, majd a török Fenerbahcét erősítette, 2023-ban pedig 12,3 millió euróért szerződött a Hoffenheimhez. A német egyesület először a Freiburgnak adta kölcsön, majd tavasszal a belga Standard Liége-nek, ahol sérülés miatt csak öt mérkőzésen lépett pályára.
A Kasimpasa legutóbb a 10. helyen végzett a török bajnokságban, Szalai elmondása szerint a következő idényben ennél előrébb szeretnének zárni.