Site icon Fociclub

Kl-selejtező: a magyar középpályás is betalált csapata győztes meccsén

A Konferencialiga selejtezőjében a három magyar csapat mellett néhány légiós együttese is pályára lépett csütörtökön…

Az AIK Fotboll 2-0-s győzelmet aratott az észt Paide Linnameeskond otthonában a Konferencialiga selejtezőjének második fordulójában a párharc első mérkőzésén.

A svéd csapat második gólját az együttes magyar légiósa, Csongvai Áron szerezte. Az európai szövetség honlapja szerint a válogatott védekező középpályás kezdő volt, a 68. percben körülbelül húsz méterről laposan lőtt a hálóba – ezzel beállította a végeredményt -, majd a 75. percben lecserélték.

A párharc visszavágóját egy hét múlva rendezik, hazai pályán az AIK jó eséllyel révbe érhet. A továbbjutó az ETO FC Győrrel vagy az örmény Pjunik Jerevánnal találkozik a következő fordulóban.

Exit mobile version