Site icon Fociclub

PL: az Arsenal korábbi kapusát venné kölcsön a Newcastle! – sajtóhír

A The Athletic újságírója, David Ornstein beszámolói alapján az angol élvonalban (Premier League) szereplő Newcastle United szeretné kölcsönvenni a Southampton kapusát.

David Ornstein információi szerint a Newcastle United tárgyalásokba kezdett a Southampton együttesével Aaron Ramsdale kapcsán. A „szarkák” vételi opcióval szeretnék kölcsönvenni a többszörös angol válogatott hálóőrt. A „szentek” fontolóra veszik Ramsdale esetleg kölcsönadását/későbbi eladását. A Sotonhoz egyébként 2028 nyaráig szóló szerződés köti, míg a transfermarkt 16 millió euróra becsüli a piaci értékét.

Aaron Ramsdale pályafutása nem indult valami fényesen a Premier League berkein belül. Először a 2019/2020-as szezonban Bournemouth, majd a 2020/2021-es kiírás során a Sheffield United tagjaként búcsúzott az élvonalból. A 2021-es nyári átigazolási időszak során az Arsenal csapott le Ramsdale játékjogára. Bernd Leno gyenge produkciója miatt azonban gyorsan bekerült a kezdőbe. Az „ágyúsok” szurkolói nem fogadták nagy bizalommal, de remek teljesítményével rövid időn belül bizonyított a kételkedőknek. Ramsdale-re tehát összességében nem igazán lehetett komoly panasz, ennek ellenére a 2022/2023-as idényre a nyakára hozták David Raya-t, az angol portás pedig a háttérbe szorult. A folyamatos játéklehetőség miatt 2024 nyarán távozott az Arsenaltól, s ekkor írt alá a Southamptonhoz. Bár a „szenteknél” újra első számú kapusnak számított, viszont végül nagyon simán búcsúztak a Premier League-ből.

Exit mobile version