A Puskás Akadémia kötelékében nevelkedő tehetséges hátvéd a továbbiakban az MTK Budapest színeiben pallérozódhat…
Az MTK Budapest hivatalos oldalán tudatta, hogy szerződtette a Puskás Akadémia korosztályos válogatott védőjét, Vityálos Viktort.
A 18. születésnapját a közelmúltban ünneplő játékos baloldali és belső védőként is bevethető. Vitályos alapembernek számít a korosztályos válogatottaknál, mindössze 17 évesen már az U19-es válogatottban is pályára lépett.
A 2007-es születésű védő tavaly ősszel már a Puskás Akadémia felnőtt csapatában is debütált tétmérkőzésen, de az elmúlt időszakban az NB II-ben is pályára lépett, valamint Ifjúsági Bajnokok Ligája-meccseken is bizonyított. A kék-fehérek beszámolója szerint a klub hosszútávú szerződést kötött a fiatal játékossal.