A Sunderland tárgyalásokat folytat a Chelsea csatárának kölcsönvételéről – sajtóhír
Angol sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságba (Premier League) frissen feljutó Sunderland a Chelsea csatárát akarja kölcsönvenni.
A The Athletic információi szerint a Sunderland egyeztetéseket folytat a Chelsea fiatal támadójának, Marc Giuinak az idény végéig szóló kölcsönvételéről.
Július elején már volt arról szó, hogy a Chelsea elutasította azokat az ajánlatokat, amelyek végleges átigazolásról szóltak a 19 éves csatárért. A londoni klub ugyanis inkább egy angol együtteshez kölcsönözné a játékost. A felek egyelőre még nem jutottak végső megállapodásra, a tárgyalások továbbra is zajlanak. A Championshipben szereplő Ipswich Town korábban már érdeklődött Guiu kölcsönbe vétele iránt.
A Chelsea a múlt nyáron szerződtette Giuit, miután aktiválta a 6 millió eurós kivásárlási záradékot a Barcelona szerződésében, és egy hat évre szóló megállapodást kötött vele. A 19 éves támadó az előző idényben 16 mérkőzésen 6 gólt szerzett, ezek közül hétszer volt kezdő, részben azért, mert februárban lágyékhúzódást szenvedett, ami több mint három hónapra partvonalon kívülre kényszerítette. Guiu 41 percet játszott a Chelsea nyári FIFA-klubvilágbajnoki győzelme során. A spanyol U19-es válogatott támadó korábban a Barcelona első csapatában is bemutatkozott, ahol 7 alkalommal lépett pályára, és 2 gólt szerzett.
A frissen feljutó Sunderland ezen a nyáron már hét új játékost szerződtetett a felnőtt keretébe, köztük középpályásokat, mint Granit Xhaka és Habib Diarra, valamint szélsőket, például Simon Adingrát és Chemsdine Talbit, azonban csatár még nem érkezett Regis Le Bris vezetőedző keretébe.
A Chelsea eközben továbbra is aktív az átigazolási piacon: idén nyáron érkezett a támadósorba Joao Pedro, Liam Delap és Jamie Gittens is, valamint csatlakozott hozzájuk a Palmeirasból korábban már leszerződtetett Estevao is.