Site icon Fociclub

Szerződést bontott klubjával a magyar válogatott játékos – HIVATALOS

A januárban a Sepsi OSK-hoz távozó egykori magyar válogatott hátvéd a csapat kiesése után elhagyta a háromszéki együttest…

 

A Sepsi OSK együttese közös megegyezéssel szerződést bontott a csapathoz januárban szerződő rutinos védővel, Tamás Márkkal.

A 31 esztendős középhátvéd az ezt megelőző másfél évben az azeri Nyeftcsi Baku csapatát erősítette, azonban a mellőzése miatt szerződése felbontását kérte, ezt követően szerződött a Sepsihez. Tamás tavasszal mindössze négy Superliga-öszecsapáson lépett pályára, amelyeken egy gólt szerzett. Korábban a 2022-2023-as szezonban 22 tétmeccsen szerepelt Sepsi színeiben. Azelőtt  két idényt húzott le a lengyel első osztályú Slask Wroclaw alkalmazásban, ahol 46 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett, valamint egy Ekl-selejtező mérkőzésen szintén eredményes volt.

Tamás a Videotonban nevelkedett, a felnőttek közt azonban nem lépett pályára a fehérváriak színeiben, a Puskás Akadémia és a Diósgyőr együttesében játszott magyar bajnokikon. Emellett 2021-ben egy alkalommal a magyar válogatott nemzeti mezében is pályára léphetett.

A Liga 2 hétvégi rajtjára készülő Sepsi OSK légiósai javától megvált a nyári szünetben, az előző idényben szereplő külföldi játékosai közül már csupán négyen tagjai a keretnek, Sigér Dávid maradt a székelyföldi együttesnél.

Exit mobile version