Két fiatal játékost vett kölcsön a Diósgyőr – HIVATALOS
Tovább bővítette a játékoskeretét az NB I 2025-2026-os szezonjára a Diósgyőri VTK együttese…
A Diósgyőri VTK hivatalos felületein keresztül tudatta, hogy kölcsönvette Babós Leventét és Mucsányi Miront az Újpesttől. A megállapodás mindkét játékos esetében vételi opciót is tartalmaz, jövő nyáron végleg megvásárolhatják játékjogukat.
A 2004-es születésű játékosként az NSMI ajánlásának megfelelő Babós Szegeden kezdett focizni, majd 13 évesen lett a Puskás Akadémia növendéke. Felcsúton végigjárta a ranglétrát, ám az NB I-ben akkor még nem mutatkozott be. A 2023–2024-es bajnokságot kölcsönben Csákváron játszotta végig, az előző idényben pedig újpesti színekben debütált az élvonalban, emellett a BVSC-vel kötött kooperáció keretében játszott a másodosztályban.
„Mindenekelőtt szeretném, ha a csapattal közönségszórakoztató játékot játszanánk, a magam részéről pedig szeretnék minél többet a pályán lenni, hogy a minőségi játékpercekkel felhívjam magamra a figyelmet. Belső védőként mindent meg fogok tenni a DVTK sikeréért, mert mindig a csapatot helyezem előtérbe az egyéni érdekekkel szemben” – tette hozzá a 21 éves védő.
A 2005-ös születésű Mucsányi a Grund FC-ben sajátította el a labdarúgás alapjait, majd az MTK akadémiáján nevelkedett. Újpestre 17 évesen igazolt, és előbb a második csapatban, majd az élvonalban is bemutatkozott. Az előző idényben a két klub közötti kooperáció keretében ugyancsak a BVSC színeiben szerepelt az NB II-ben.
„A testvérem csupa pozitív dolgot mondott a DVTK-ról, ezért is fogadtam el a klub ajánlatát. Azért érkeztem Diósgyőrbe, hogy a csapat minél előrébb végezzen a tabellán, én pedig gyarapítani tudjam az élvonalbeli játékperceimet” – árulta el a 19 esztendős Mucsányi.
„Önmagam ismétlem azzal, hogy hiszünk a magyar labdarúgókban, a magyar fiatalokban, ezenkívül továbbra is igaz, hogy reagálnunk kell a különböző ajánlásokra. Babós Levente utánpótlás-válogatott labdarúgó, mindkét belső védő pozíciójában bevethető, és szükség esetén jobbhátvédként is használható. Az NB II-ben két idényen keresztül szerzett tapasztalatot, idén pedig Diósgyőrben fejlődhet tovább. A magyar futball közös érdeke, hogy a fiatal játékosok minél több lehetőséget kapjanak. Ebben a témában egyetértettünk az újpesti vezetőkkel, ezért tudtunk korrekt megállapodást kötni. Mucsányi Miron nagyon tehetséges belső középpályás, aki a hatos és a nyolcas poszton is tud játszani. Valódi harcos és győztes karakterű játékos, aki megfelel az MLSZ és az NSMI ajánlásának is, ám az előző idényben a BVSC-ben azt is bebizonyította, hogy készen áll a felnőttfutballra” – nyilatkoztak Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója.