Szombatról vasárnapra virradóra az Inter Miami a Necaxa ellen játszotta a második meccsét az MLS és a Liga MX csapatai számára kiírt Leagues Cupban…
Az Inter Miami 2-2-es döntetlen után tizenegyesrúgásokkal múlta felül a mexikói Necaxát a Leagues Cup első körének második fordulójában.
A mérkőzés elején Messi egy ütközés után a lábát fájlalta, és az Inter Miami klasszisát az első tíz perc végén kénytelenek voltak lecserélni. Ennek ellenére a hazai csapat hamar megszerezte a vezetést, egy gyors akció befejezéseként Telasco Segovia a tizenhatos előteréből lőtt a hálóba. A 17. percben viszont a floridiak tíz emberre fogyatkoztak, Falcon jutott ki a kiállítás sorsára, mivel a játékvezető szerint feltartotta a rövid hazaadásra rástartoló ellenfelét. Megfordult a meccs képe, a Necaxa játszott aktívabban és bő félóra elteltével ki is tudott egyenlíteni Tomás Badaloni közeli lövésével. Az első játékrész végén 1-1 volt az állás.
A szünet utáni folytatásban is a mexikóiak próbálkoztak többet, de csak egy lesgólig jutottak. Ráadásul negyedóra eltével C. Calderón kiállításával ők is megfogyatkoztak, újra egyenlő létszám mellett játszhattak a csapatok. A rendes játékidő utolsó tíz percén belül a Necaxa átvette a vezetést, a csereként beálló Ricardo Monreal egy nagyszerű összjáték végén ugrott ki és talált a kapuba. Bár a Rayosnak további helyzetei akadtak a győzelem bebiztosítására, nem tudtak élni ezekkel, így a ráadásban De Paul kapu elé ívelt szabadrúgásából Jordi Alba fejelte a hálóba az egyenlítő gólt.
A 2-2-es döntetlen után tizenegyesrúgások következtek, mely során az Inter Miami játékosai nem hibáztak, miközben a harmadik párban Badaloni nem talált be, így a hazaiak 5-4-re megnyerték a szétlövést.
Inter Miami – Necaxa 2-2 (1-1) – tizenegyesrúgásokkal: 5-4
Gólszerzők: Segovia (12.), Jordi Alba (90+2.), ill. Badaloni (33.), Monreal (81.)
Kiállítva: Falcon (17.), ill. C. Calderón (60.)
A bajnokság aktuális állása
(Borítókép: Photo by Carmen Mandato – Leagues Cup/MLS via Getty Images)