PL: holland védővel erősítette meg keretét a Chelsea! – Hivatalos
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea együttese hivatalos oldalán bejelentette Jorrel Hato szerződtetését.
Tovább folytatja kerete megerősítését a Chelsea gárdája, amely ezúttal a védelembe igazolt. A londoni klub ugyanis hivatalos felületein bejelentette Jorrel Hato megszerzését.
A 19 éves játékos az Ajax utánpótlásában nevelkedett, majd a 2022/2023-as idény második felében mutatkozott be a holland klub legjobbjai között John Heitinga kezei alatt. Ezt követően hamar az amszterdami klub meghatározó játékosává vált, ahol fiatal kora ellenére 111 mérkőzésen pályára léphetett, 4 gólt és 9 gólpasszt jegyezve.
A balhátvédként és középhátvédként is bevethető játékosért 44 millió eurót fizetett a Chelsea, de ez az összeg különböző bónuszok teljesülése esetén még tovább növekedhet. Hato új állomáshelyén 7 évre, azaz 2032 nyaráig szóló szerződést írt alá.
Hato összességében a Chelsea nyolcadik nyári érkezője. Korábban Joao Pedro, Jamie Gittens, Liam Delap, Estevao, Dário Essugo, Mamadou Sarr és Kendry Páez megszerzését jelentette be a klub.
Jorrel Hato is officially a Blue. 🔵✍️ pic.twitter.com/j1d1o88yWu
— Chelsea FC (@ChelseaFC) August 3, 2025
Borítókép: (Photo by Marcel Bonte/Soccrates/Getty Images)