A Santos brazil csatára, Neymar könnyek között hagyta el a pályát, miután karrierje legnagyobb vereségét élte át a Vasco da Gama ellen, ráadásul a mérkőzés után az edzőt is kirúgták.
Neymar sírva hagyta el a pályát, miután a Santos 6–0-s vereséget szenvedett a Vasco da Gamától a brazil bajnokságban. A súlyos kudarc azonnal az edző, Cléber Xavier menesztéséhez vezetett.
Xavier mindössze 15 mérkőzésen irányította a csapatot, április 29-én nevezték ki a 2025-ös idény elején. A klub a találkozó után közösségi oldalain jelentette be a szakember távozását, miután a tabella 16. helyén álló Vasco ellen szenvedtek megalázó vereséget.
A 6–0 a legnagyobb vereség Neymar pályafutásában, a Vasco pedig 17 éve nem ünnepelhetett ekkora arányú bajnoki sikert. A gólokból kétszer volt eredményes Philippe Coutinho, a Liverpool korábbi középpályása. A Santos szurkolói hátat fordítottak a pályának tiltakozásként, sokan pedig már a hatodik gól előtt elhagyták a stadiont. A csapat jelenleg a kiesőzóna fölött lebeg.
„Teljesen csalódott vagyok a játékunk miatt”
– mondta Neymar a Globo-nak a mérkőzés után.
„A szurkolóknak joguk van mindenféle módon tiltakozni, amíg az nem fizikai erőszak. De a mai napon az, hogy szidtak minket, teljesen érthető. Iszonyatosan szégyellem magam. Ilyet még sosem éltem át. Dühömben sírtam. Minden miatt. Sajnos nem tudok mindenben segíteni a csapatnak. Ez egy borzasztó nap volt, ez a valóság.”
A 33 éves támadó januárban szerződött vissza nevelőegyesületéhez, a Santoshoz, miután távozott az Al-Hilaltól, és szerződését egészen decemberig meghosszabbította. A 2025-ös idényben eddig 11 mérkőzésen lépett pályára, 3 gólt szerzett, ám sérülésgondjai továbbra sem szűntek meg. Neymar az Al-Hilalban másfél év alatt mindössze hétszer játszott, mivel 2023 októberében, a brazil válogatottban elszenvedett keresztszalag- és meniszkuszsérülése miatt hosszú időre kidőlt. Idén is hét bajnokit kellett kihagynia combhajlító-problémák miatt.
Neymar karrierje a Santos előtt
A brazil válogatott történetének legeredményesebb játékosa 2013-ban, 21 évesen igazolt Barcelonába, ahol négy idény alatt 105 gólt szerzett. A katalánoknál két La Ligát, egy Bajnokok Ligáját és három Király-kupát nyert, majd 2017-ben világrekordot jelentő 222 millió euróért lett a Paris Saint-Germain játékosa. Párizsban öt bajnoki címet, három Francia Kupát és négy Szuperkupát ünnepelhetett.
A Santos jelenleg 19 fordulót követően a 20 csapatos brazil Serie A 15. helyén áll, mindössze két ponttal megelőzve a mostani riválist, a Vasót, amely azonban egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
Neymar chora após Santos 0 x 6 Vasco. pic.twitter.com/KaRa9LAz3U
— ge (@geglobo) August 17, 2025
(Borítókép: Photo by Riquelve Nata/Sports Press Photo/Getty Images)