A Bundesligába igazolhat a tehetséges argentin védő – sajtóhír
Német források szerint a Wolfsburg új hátvéd megszerzését fontolgatja, és már találtak is egy konkrét kiszemeltet…
Florian Plettenberg információi szerint a Wolfsburg tárgyalásokat kezdeményezett az argentin Independiente középhátvédje, Kevin Lomónaco megszerzése érdekében.
A 23 éves középhátvéd hazájában korábban a Lanús és a Platense együttesében szerepelt, majd 2022-ben került a brazil Red Bul Bragantinóhoz került. Lomónaco 20 meccsen azonban csak epizódszerephez jutott a Bragantinónál, ezért kölcsön adták őt a Tigréhez, ahol szintén nem találta meg a számításait. Ezt követően kötött ki a Rojónál, ahol hamar alapember lett belőle.
Lomónaco tavalyi második bajnoki kiírásban 18 mérkőzésen két gólt szerzett, továbbá két kupameccsen is pályára lépett.
Idén is állandó szereplője volt csapatának, hiszen az Apertura 16 fordulós alapszakaszában 15 meccsen szerepelt, az új kiírásban mind az öt meccsen játszott, valamint csapata összes mérkőzésén szerepelt a Copa Sudamericanában. Az elmúlt két év alatt 53 tétmérkőzésen lépett pályára a Libertadores-kupa rekordbajnoka színeiben.
Lomónaco annak idején szerepelt az argentin U17-es válogatottban, valamint tréningezhetett az U20-as nemzeti csapattal. A közelmúltban már Lionel Scaloni is meghívta őt a felnőtt válogatott összetartására.