BL-selejtező: négygólos mérkőzésen szenvedett vereséget a Ferencváros!
Hazai pályán szenvedett vereséget a Robbie Keane vezette Ferencvárosi TC a BL-Playoff első mérkőzésén. A Qarabag hátrányból felállva 3-1-es győzelmet aratott a Groupama Arénában.
Varga Barnabás góljával a Fradi szerezte meg a vezetést
A 2. percben Kady Borges eresztett meg egy távoli lövés, mely után a labda kipattant Dibuszról, szerencsére Leandro Andrade nem találta el jól a labdát. A 9. percben a Fradi előtt adódott lehetőség, Gartenmann beadása után Varga Barnabás 13 méterről bólintott kapura, mely után a labda csupán centikkel ment el a kapu bal oldala mellett. A 29. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros! Makreckis ívelte be a labdát Varga irányába, aki maga elé tette a labdát, ezt követően pedig 16 méterről a kapu bal oldalába lőtt (1-0). A 43. percben Joseph próbálta a bal felsőbe tekerni a labdát, balszerencséjére Kochalski óriásit védett. Végül az első félidőben nem született több gól, azonban Ötvös Bencét kényszerből le kellett hozni a pályáról.
Háromszor is beköszönt a Qarabag a második félidőben
A szünet után gyorsan egyenlített a Qarabag a Fradi otthonában. Az 50. percben Jankovics szánta el magát egy távoli lövésre, mely a lába között a kapu bal oldalában kötött ki (1-1). A 67. percben fordított az azeri együttes a Groupama Arénában. Kady Borges szöglete után a hosszú oldalon érkező Medina elé került a labda, aki néhány méterről nem hibázott (1-2). A 78. percben O’Dowda passzolt Makreckishez, aki ezt követően lőtt, sajnos Mustafazade blokkolt. A 85. percben végleg eldőlt a találkozó, a csereként nemrég beállt Qurbanly volt eredményes a vendégek részéről (1-3). A ráadásban még Jonathan Levi került nagy helyzetbe, ám végül jócskán a kapu fölé lőtt. A Qarabag tehát kétgólos előnyből várhatja a hazai visszavágót.
Ferencvárosi TC – Qarabag 1-3 (1-0)
Helyszín: Groupama Aréna (Budapest); Vezette: Joao Pinheiro (portugál)
Gólszerzők: Varga B. (29.) ill. Jankovics (50.), Medina (67.), Qurbanly (85.)
Sárga lap: Szalai (90+3.), Pesics (90+5.) ill. Matheus Silva (69.)
Kiállítás: – ill. –
Ferencváros: Dibusz – Gartenmann (Cissé 63.), Raemaekers, Szalai – Makreckis, Tóth A., Kanikovszki (Levi 77.), Ötvös (Zachariassen 46.), O’Dowda – Joseph (Gruber 70.), Varga B (Pesics 70.). Vezetőedző: Robbie Keane
Qarabag: Kochalski – Matheus Silva, Mustafazade, Medina, Cafarguliyev – Bicalho, Jankovics – Leandro Andrade (Addai 58.), Kady Borges, Zoubir – Akhundzada (Quarbanly 82.). Vezetőedző: Gurban Gurbanov