Site icon Fociclub

BL-selejtező: Keane elmondta, mi adhat reményt a Ferencvárosnak a visszavágóra

A Ferencváros 3-1-es vereséget szenvedett a Qarabag ellen a BL-selejtező playoff-körének első, hazai mérkőzésén…

A Ferencváros vezetőedzője, Robbie Keane a meccs után elmondta, hogy csapata az első félidőben jól játszott, később azonban visszaesett a teljesítménye:

Az első félidő rendben volt, jól játszottunk, gólt szereztünk, magabiztosak voltunk. Bence sérülése visszavetett minket. Csalódást keltő, amilyen körülmények között, bedobásból és pontrúgásból kaptuk a gólokat. Sokkal jobban szerettük volna kontrollálni a mérkőzést.”

Az ad reményt nekünk, hogy az ellenfél azt hiszi, már nyert. A futballban bármi megtörténhet, ebből a helyzetből is fel lehet állni” – bizakodott az ír szakember.

A párharc visszavágóját jövő szerdán 18.45-től rendezik Bakuban.

Exit mobile version