Egyre durvább a Newcastle és Alexander Isak kapcsolata: a játékos menni akar, a klub nem akarja eladni
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United hivatalos közleményben válaszolt játékosának, Alexander Isaknak, miután a támadó kijelentette: nem akar a csapatban játszani.
Komoly feszültség alakult ki Newcastle United és Alexander Isak között, miután a svéd válogatott támadó közösségi oldalán kijelentette: a klubbal való kapcsolata „nem folytatható”, mivel a vezetőség megszegte az ígéreteket.
A Newcastle kedden reagált a posztra, hangsúlyozva, hogy „csalódottak” a játékos nyilvános üzenete miatt, ugyanakkor nem tervezik az eladását. Isak nem vett részt a keddi PFA-díjátadón, ahol ő volt az egyetlen Newcastle-játékos, aki bekerült a Premier League 2024/25-ös idényének év csapatába.
Augusztus 1-jén a Liverpool 110 millió fontos ajánlatát a Newcastle visszautasította, és továbbra is az álláspontjuk, hogy a 25 éves csatár nem eladó. A korábbi hírek szerint viszont Isak döntött: soha többé nem akarja képviselni a klubot, és még ha nem is adják el a nyári átigazolási időszak végéig, úgy érzi, pályafutása a St James’ Parkban véget ért. A svéd csatár nem vett részt a csapat ázsiai előszezon-túráján, és a múlt szombati Premier League-nyitányon, az Aston Villa ellen sem került a keretbe.
Isak a közösségi médiában küldött üzenetet a klubnak:
„Büszkeséggel tölt el, hogy a PFA év csapatába választottak, és hálás vagyok a csapattársaimnak, valamint mindenkinek a Newcastle-nél, aki támogatott az utam során. De nem leszek ott a rendezvényen, mert a jelenlegi helyzetben nem éreztem helyesnek a részvételt. Sokáig csendben maradtam, miközben mások beszéltek. Ez lehetőséget adott arra, hogy elferdítsék az eseményeket, noha tudják, hogy a színfalak mögött más hangzott el. Az igazság az, hogy ígéretek hangzottak el, és a klub régóta ismeri az álláspontomat. Azt állítani, hogy ez csak most merült fel, félrevezető. Amikor ígéreteket szegnek meg és a bizalom elvész, a kapcsolat nem folytatható. Ez a helyzet most, és ezért gondolom, hogy a változás mindenki érdekét szolgálja, nemcsak az enyémet.”
A Newcastle hivatalos közleményben válaszolt a játékosnak:
„Csalódottak vagyunk, hogy Alexander Isak közösségi oldalán keresztül üzent. Egyértelmű a válaszunk: Isak szerződés alatt áll, és a klub egyetlen hivatalos képviselője sem ígérte meg, hogy elhagyhatja a Newcastle-t ezen a nyáron. Szeretnénk megtartani a legjobb játékosainkat, ugyanakkor tiszteletben tartjuk a futballisták véleményét is. Isaknak és képviselőinek világosan elmagyaráztuk, hogy a klub, a csapat és a szurkolók érdekei elsődlegesek minden döntésben. Az eladás feltételei ezen a nyáron nem teljesültek, és nem is látjuk, hogy teljesülnének. Ez egy büszke klub, büszke hagyományokkal, amely a családias közegre törekszik. Isak továbbra is a családunk része, és szeretettel várjuk vissza, amikor készen áll, hogy újra csatlakozzon társaihoz.”
Isak a múlt szezonban 27 gólt szerzett minden sorozatban, köztük egyet a Liverpool elleni Ligakupa-döntőben, amelyet a Newcastle 2–1-re megnyert, ezzel 70 év után először hódítva el nagy hazai trófeát.
(Photo by George Wood/Getty Images)