Site icon Fociclub

Játékossors: tovább folytatódik Renato Sanches zuhanása! – sajtóhír

Minden arra utaló jel szerin 2016-ban a legjobb 21 éven aluli játékosnak (Golden Boy) megválasztott portugál középpályás a görög Panathinaikos játékosa lesz. 

A portugál futball korábbi nagy, akinek piaci értékét mára csupán 3 millió euróra taksálják (19 évesen ez az összeg 30 millió volt – a szerk.), újra klubot válthat. A portugál A Bola című vezető sportlap állítja, a Panathinaikos együttese mind Sanches-szel, mind pedig a játékos klubjával, a PSG-vel megegyezésre jutott. Ennek értelmében a görög sztárcsapat egy évre kölcsönkéri és kapja a középpályást. 

A 2016-ban Európa legjobb 21 éven aluli játékosának (Golden Boy-díj) is megválasztott Sanches kis túlzással még egy valamiben bízhat! Görögországban újra együtt dolgozhat azzal a Rui Vitoriával, akinek kezei alatt karrierje egyik legjobb idényét produkálta még a 2015/16-os szezonban, a Benfica játékosaként. 

Egybehangzó hírek szerint már csak a hivatalos bejelentés várat magára a két klub részéről. 

A még mindig csak 28 esztendős Reanto Sanches ugyan nem futotta be azt a nagy karriert a pályán, amit mindenki jósolt neki fiatalon. Ettől függetlenül érdemes végigmenni az általa megnyert címeken:

(…) Nem éppen egy rossz felsorolás!

 

(Borítókép: Photo by Kevin C. Cox/Getty Images)

 

 

 

Exit mobile version