Súlyos sérülést szenvedett a tízmilliós nyári igazolás – HIVATALOS
Néhány nappal ezelőtt a Parma nagy reményekkel igazolt le egy fiatal horvát támadót, aki azonban egy edzésen súlyos sérülést szenvedett…
A Parma hivatalos oldalán erősítette meg, hogy térdszalag-szakadást szenvedett a csapat újonnan szerződtetett támadója, Matija Frigan, aki így hosszabb ideig harcképtelen lesz.
A „sonkások” néhány nappal ezelőtt 10 millió euróért szerződtették a horvát csatárt, aki múlt hétvégén a Pescara elleni, megnyert kupameccsen csereként debütált új csapatában.
A 22 éves horvát támadó annak idején szülővárosa csapatában, a Rijekában kezdte pályafutását. A kezdeti időszakban többször kölcsönadták őt, ám a 2022-2023-as idényben 27 bajnokin 14 gólig jutott a csapat színeiben. Mindez megalapozta a légióskarriert számára, ezt követően csapott le rá ugyanis a Westerlo.
Frigan az első idényében ötször volt eredményes a belga élvonalban, míg a 2024-2025-ös sorozatban 39 pályára lépés alatt 13 találatot szorgoskodott össze. Minden sorozatot figyelembe véve 75 meccs alatt 20 gólt jegyzett a belga klubnál.
Emellett a középcsatárként és jobbszélső támadóként is bevethető labdarúgó 2021 óta állandó szereplője a különböző horvát korosztályos válogatottaknak.