Kl-selejtező: Gavric duplázott, előnyből várhatja a visszavágót a Győri ETO! – videóval
A Konferencialiga főtáblájáért szállt harcba a Győri ETO, amely a Rapid Wien elleni párharc első mérkőzését hazai pályán vívta.
Gól nélküli első félidő
A Győr dolgozott ki lehetőségeket az első percekben, de így is majdnem a Rapid szerezte meg a vezetést. A 10. percben Antiste léphetett ki ziccerben a labdával, a lövése azonban elakadt a kapujából jól kimozduló Petrasban. A 17. percben Bolla passza után Antiste lőtt éles szögből, Petras viszont ezt is hárítani tudta. A játékrész második fele kiegyenlítette játékoz hozott, mindkét fél előtt adódtak kisebb lehetőségek, de a védelmek jól állták a sarat. Az első félidő így úgy ért véget, hogy csak egy érvénytelenített bécsi találatot láthatott a győri stadionba kilátogató nézősereg.
Előnyből várhatja a visszavágót a Győr
A második játékrész viszont a lehető legjobban kezdődött győri szempontból. Fél perc elteltével ugyanis Ouro centerezését 5 méterről Gavric vágta a hálóba, 1-0! A kapott gólt követően megrázta magát az osztrák csapat, amely sorra dolgozta ki a veszélyes helyzeteket. Ennek fényében teljesen megérdemelten egyenlítettek a 61. percben, amikor Amane kiugratása után Wurmbrand lőtt kapura a tizenhatoson belülről, és a jobb alsóba lőtt,1-1! Az egyenlítést követően ismét kiegyenlítetté vált a játék képe, de a véghajrában ismét előnybe került a Győr! A 82. percben Anton passza után Gavric vállalkozott lövésre 23 méterről, a labda pedig a jobb felső sarokban kötött ki, Heidl hiába vetődött, 2-1! Ezt követően már hiába próbálkozott a Rapid, nem tudtak ismét egyenlíteni, így a Győr egygólos előnyből várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót!
Győri ETO – SK Rapid 2-1 (0-0)
Helyszín: ETO Stadion Vezette: I. Stojchevski
Gólszerzők: Gavric (46., 82.) ill. Wurmbrand (61.)
Sárga lap: -ill. Dahl (76.), Seidl (90+4.)
Kiállítás: –ill.-
Győri ETO: Petras – Vladoiu, Csinger, Krpic (Abrahamsson 56.), Stefulj – Vitális, Ouro (Tóth R. 81.), Anton – Gavric (Huszár 89.), Benbouali, Bumba (Pyschchur 89.) Vezetőedző: Borbély Balázs
SK Rapid: Heidl – Horn, Raux Yao, Cvetkovic, Bolla – Dahl (Radulovic 83.), Amane, Grgic (Seidl 71.), Schaub (Wurmbrand 46.) – Antiste, Kara (M’Buyi 46.) Vezetőedző: Peter Stöger
A mérkőzés összefoglalója: