Libertadores-kupa: négy argentin és három brazil csapat jutott a legjobb nyolc közé – KÖRKÉP
Az elmúlt három játéknapon játszották le a Libertadores-kupa nyolcaddöntőinek visszavágóit, így kialakult a legjobb nyolc csapat mezőnye…
A Libertadores-kupa nyolcaddöntős párharcaiból négy argentin, három brazil és egy ecuadori csapat jutott tovább a negyeddöntőbe.
Az aktuális forduló legnagyobb meglepetését a címvédő Botafogo búcsúja jelentette, amely az egygólos előnyét nem tudta megtartani a visszavágón az LDU Quitóval szemben. A két évvel ezelőtti Copa-Sudamericana-győztes ecuadori caspat megfordította a párharcot, így a rióiak újabb kellemetlen fiaskót szenvedtek el Davide Ancelotti rövid regnálása alatt.
A végső győzelem többi igazán nagy esélye viszont nem hibázott. A 2020-as és 2021-es győztes Palmeiras már az első mérkőzésen eldöntötte a továbbjutást a perui Universitario de Deportes ellen. Eközben a Flamengo kettős győzelemmel búcsúztatta a szintén brazil Internacionalt, míg az argentin rekordbajnok River Plate tizenegyesrúgásokkal múlta felül a paraguayi Libertadot. A Sao Paulo FC ugyancsak két döntetlen után, szétlövésekben gyűrte le a kolumbiai Atlético Nacionalt.
A fentebb említett két brazil búcsúzó mellett a bajnokságban is gyengélkedő Fortaleza szintén búcsúzott a sorozattól, az argentin Vélez Sarsfield a hazai visszavágó megnyerésével döntötte el a párharcot.
A River és a Vélez mellett a Racing Club és a Estudiantes La Plata is továbbjutott argentin csapatként, előbbi az uruguayi Penarolt, utóbbi a paraguayi Cerro Portenót búcsúztatta.
Ezáltal némi meglepetésre négy argentin gárda ment tovább a nyolc közé a három brazillal szemben. Utoljára két évvel ezelőtt fordult elő, hogy ilyen kevés brazil csapat jutott tovább a sorozatban, arra pedig 2018-ban volt utoljára példa, hogy nem a brazilok adták a legtöbb csapatot a negyeddöntőbe, akkor szintén négy argentin és három brazil jutott a nyolc közé, és végül argentin házi döntőt rendeztek a sorozatban a River és a Boca között.
Libertadores-kupa, a nyolcaddöntők visszavágóinak eredményei
Vélez Sarsfield (argentin) – Fortaleza (brazil) 2-0
Továbbjutott: a Vélez Sarsfield 2-0-s összesítéssel
Racing Club (argentin) – Penarol (uruguayi) 3-1
Továbbjutott: a Racing Club 3-2-es összesítéssel
Sao Paulo FC (brazil) – Atlético Nacional (kolumbiai) 1-1 – tizenegyesrúgásokkal: 4-3
Továbbjutott: a Sao Paulo FC 1-1 után tizenegyesekkel
Estudiantes La Plata (argentin) – Cerro Porteno (paraguayi) 0-0
Továbbjutott: az Estudiantes La Plata 1-0-s összesítéssel
Internacional (brazil) – Flamengo (brazil) 0-2
Továbbjutott: a Flamengo 3-0-s összesítéssel
LDU Quito (ecuadori) – Botafogo (brazil) 2-0
Továbbjutott: az LDU Quito 2-1-es összesítéssel
Palmeiras (brazil) – Universitario de Deportes (perui) 0-0
Továbbjutott: a Palmeiras 4-0-s összesítéssel
River Plate (argentin) – Libertad (paraguayi) 1-1 – tizenegyesrúgásokkal: 3-1
Továbbjutott: a River Plate 1-1 után tizenegyesekkel
A negyeddöntőben két brazil-argentin párharcot is rendeznek, melyek közül a Palmeiras és a River csörtéje tulajdonképpen egy előrehozott döntővel ér fel, de a Flamengo és az Estudiantes viadala is igazi ki-ki meccs lehet. Ezen kívül a Vélez és a Racing egymás elleni vív Buenos Aires-i párharcot, míg az SPFC ellenfele a címvédőt búcsúztató LDU Quito lesz.
Libertadores-kupa, a negyeddöntők párosításai
LDU Quito (ecuadori) – Sao Paulo FC (brazil)
Vélez Sarsfield (argentin) – Racing Club (argentin)
Flamengo (brazil) – Estudiantes La Plata (argentin)
River Plate (argentin) – Palmeiras (brazil)
A negyeddöntők első mérkőzéseit szeptember 16. és 18. között rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. Az elődöntőket október végén tartják, míg a sorozat idei fináléját november 29-én vívják Limában.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Pedro H. Tesch/Getty Images)