NB I: legyőzte a listavezető Puskást a Debrecen! – videóval
A labdarúgó NB I 5. fordulójának nyitó mérkőzését a listavezető Puskás Akadémia és a 4. helyezett Debreceni VSC vívta egymással.
Előnybe került a Debrecen
Aktívabban kezdte a találkozót a Debrecen együttese, amely az 5. percben Kocsis révén közel járt a vezetés megszerzéséhez, Szappanos azonban nagy védést mutatott be a közeli lövésnél. A félidő közepére kiegyenlítetté vált a játék képe. A hazaiak első nagyobb helyzete a 30. percben alakult ki, amikor Markgráf 20 méterről leadott megpattanó lövését hárította lábbal a már elvetődő Varga. A folytatást is a kiegyenlített játék jellemezte, igazán nagy lehetőséget nem dolgoztak ki a csapatok, de a félidő végén megszerezte a vezetést a Loki! Kocsis tudta lerázni a védőjét a bal szélen, majd a tizenhatoson belül visszagurította a játékszert, amire Dzsudzsák érkezett és 14 méterről a bal alsóba lőtt, 0-1!
Legyőzte a listavezetőt a Loki
A második játékrészt az első félidőhöz képest jóval aktívabban kezdte a Puskás, és az első negyedóra elteltével egyenlíteni is tudtak a hazaiak. Favorov tette a labdát a tizenhatoson belül Lukácshoz, aki egy szép átvételt követően nagy erővel 14 méterről a hálóba bombázott, 1-1! A következő lehetőségekre a véghajráig kellett várni, amikor előbb Batik fejese ment kevéssel kapu fölé, majd Bárány lőtt jó helyzetből 17 méterről a léc fölé. A 86. percben viszont már kaput találtak a vendégek, sőt gólt is szereztek! Szűcs vállalkozott egy távoli lövésre, ami egy bevetődő védőn megpattanva a bal alsóban kötött ki, Szappanos esélytelen volt a hárításra, 1-2! A ráadás első pillanataiban ráadásul végleg lezárta a mérkőzést a Debrecen, miután Dzsudzsák középre ívelt szabadrúgását Kulbachuk fejelte a bal alsóba, 1-3! A Debrecen így legyőzte a fordulót listavezetőként kezdő Puskást és átmenetileg a tabella élére ugrott Sergio Navarro csapata!
Puskás Akadémia – Debreceni VSC 1-3 (0-1)
Helyszín: Pancho Aréna Vezette: Zierkelbach P.
Gólszerzők: Lukács (62.) ill. Dzsudzsák (45.), Szűcs (86.), Kulbachuk (90+1.)
Sárga lap: Favorov (56.) ill. Dzsudzsák (78.)
Kiállítás: –ill.-
Puskás Akadémia: Szappanos – Maceiras, Stronati, Golla, Markgráf – Soisalo (Semel 75.), Vékony (Nissilä 56.), Favorov (Harutyunyan 85.), Nagy Zs. (Dárdai 85.) – Lukács, Fameyeh (Nagy Z. 56.) Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Debreceni VSC: Varga – Kulbachuk, Hofmann, Lang, Szécsi (Mejias 90+2.) – Batik, Szűcs – Gordic (Bermejo 67.), Dzsudzsák (Manzanara 90+2.), Kocsis (Komáromi 83.) – Bárány Vezetőedző: Sergio Navarro
A mérkőzés összefoglalója:
Az 5. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Puskás Akadémia – Debreceni VSC 1-3
Szombat:
17:45 Zalaegerszeg – Újpest (Tv: M4 Sport)
20:15 Nyíregyháza – Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Vasárnap:
20:00 MTK Budapest – Paks (Tv: M4 Sport)
A bajnokság aktuális állása: