Site icon Fociclub

Bundesliga: hazai vereséggel kezdett a Bayer Leverkusen kispadján Erik ten Hag – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 1. fordulójának szombati játéknapján a nyáron nagy átalakuláson áteső Bayer Leverkusen a Hoffenheimet fogadta.

Hiába szerzett korán vezetést a Leverkusen, a Hoffenheim egyenlíteni tudott

A Leverkusen a mérkőzés elején megszerezte a vezetést! A 6. percben Grimaldo tekert be oldalról egy szabadrúgást, amire Quansah érkezett a legjobb ütemben és 6 méterről a bal alsóba fejelt, 1-0! A Liverpooltól igazolt védő góllal mutatkozott be újdonsült csapatában. A 25. percben azonban egyenlíteni tudott a Hoffenheim! Touré tette le a labdát két védő között Asllaninak, aki éles szögből rálőtte, a játékszer pedig megpattant Quansah lábán, így a hiába nyújtózkodó Flekken mellett a kapuban kötött ki, 1-1!

A Hoffenheim fordított és begyűjtötte mind a három pontot

A második félidő elején megfordította a mérkőzést a Hoffenheim! Egy előre vágott labdáért Asllani küzdött meg a védőkkel, majd a lecsorgót Lemperle szedte össze és miután egyet tolt rajta kilőtte erőből a jobb alsót, 1-2! Ennek következtében vendég részről is van olyan játékos, aki góllal mutatkozott be új együttesében. A találkozó hátralévő idejében pedig a gyógyszertáriak egyáltalán nem tudtak felpörögni, a vendégek pedig nem is akartak, nekik tökéletes volt az eredmény tartása. A Leverkusen egyetlen kaput eltaláló lövést sem tudott felmutatni a második játékrészben, így nem is meglepő, hogy vereséggel kezdték az új idényt.

Bayer Leverkusen – Hoffenheim 1-2 (1-1)
Helyszín: BayArena (Leverkusen), Vezette: D. Siebert
Gólszerzők:
Quansah (6.) ill. Asllani (25.), Lemperle (52.)
Sárga lap:
ill. Kramaric (37.), Machida (40.), Avdullahu (45+2.), Tohumcu (84.)
Kiállítás:
ill.

Leverkusen: Flekken – Quansah, Tapsoba, Hincapie – Arthur (Poku 46.), García, Andrich, Grimaldo – Maza (Echeverri 85.), Schick, Tella (Kofane 85.). Vezetőedző: Erik ten Hag

Hoffenheim: Baumann – Coufal (Promel 88.), Hranac (Akpoguma 75.), Machida (Arthur Chaves 45+1.), Bernardo – Kramaric, Avdullahu, Burger (Tohumcu 46.), Touré – Lemperle (Prass 75.), Asllani. Vezetőedző: Christian Ilzer

A mérkőzés videós összefoglalója:

Az 1. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Bayern München – RB Leipzig 6-0

Szombat:
Eintracht Frankfurt – Werder Bremen 4-1
Freiburg – Augsburg 1-3
Heidenheim – Wolfsburg 1-3
Bayer Leverkusen – Hoffenheim 1-2
Union Berlin – VfB Stuttgart 2-1
18:30 St. Pauli – Borussia Dortmund (Tv: Match 4)

Vasárnap:
15:30 Mainz – Köln (Tv: Match 4)
17:30 Mönchengladbach – Hamburg (Tv: Match 4)

A bajnokság állása:

Az állást biztosítja a Sofascore

(Borítókép: Gerrit van Keulen/Soccrates/Getty Images)

Exit mobile version