Site icon Fociclub

La Liga: két gólos hátrányba került, mégis nyert a Barca!

A spanyol bajnokság (La Liga) második fordulójában az FC Barcelona az újonc Levante otthonában két gólos hátrányból felállva szerzett ismét három pontot. 

Ahogyan elkezdte a találkozót a Barca, talán még a hazai szurkolóknak is az volt az érzése, hogy csak idő kérdése a vendég találat. Hansi Flick csapata hamar magához ragadta a labdát és a kezdeményezést, komoly mezőnyfölényt kialakítva. 

A Barca kis túlzással folyton a mélyen visszahúzódó Levante tizenhatosa előterében tartózkodott. Voltak azonban intő jelek, mégpedig a hazai kontrákat illetően. Az egyik ilyen végén az első percekben José Morales – még – lesről talált a kapuba! 

Negyed óra elteltével aztán jött az igazi hideg zuhany a katalánokra nézve: Ivan Romero egy villámgyors ellentámadás végén, remek cselek után talált Joan Garcia kapujába! 

Hátrányban a Barca próbálta fokozni a nyomást, kialakított helyzeteket, eljutott lövésekig. Előbbiből a legnagyobbat talán Ferran Torres hagyta ki, akinek közeli pördítése elhalt a bevetődő hátvédeken a 37. percben. 

A Levante szervezetten, nagy szívvel, és kulturáltan futballozott. A hazaiak hatalmas erőfeszítéseinek pedig meg is lett az újabb jutalma (…) Az öt perces hosszabbítás utolsó momentumaként egy újabb kontra „után futott vissza” a Barca védelme, a fent említett José Morales lövését pedig Alejandro Baldé blokkolta – Kézzel! A VAR köze szólt, a „sértett” pedig nem adott esélyt Joan Garciának! 

A szünetben váltani kellett a Barcának!

Hansi Flick ennek érdekében kettőt is változtatott a szünetben. Mire azonban a Marcus Rashford és Marc Casadó helyére beálló Gavi illetve Dani Olmo bemelegedhettek volna, Pedri hatalmas gólt lőtt mintegy 20 méterről a 47. percben!

A gyors szépítés után jött a gyors egyenlítés is: az 52. percben Raphinha szögletét Ferran Torres lőtte a kapuba.
Azt sejteni lehetett, hogy lesz még beleszólása a Barcának két gólos hátrányban a meccsbe, de talán senki nem ilyen gyorsan gondolta! 

Döntetlen állásnál még inkább „felborult a pálya” a katalánok javára, a Levante ugyanakkor hősiesen állta a rohamokat. 
Érdekesség, hogy a hazaiak ellentámadásai még ekkor is okozhattak volna komolyabb veszélyt a hátul kinyíló Barca ellen, ám ez elmaradt!

Az újabb Barca-gól viszont nem! 

Ami nem ment a katalán játékosoknak, az egy öngólnak köszönhetően csak sikerült: a hosszabbítás legelején Unai Elgezabal balszerencsés módon előzte meg saját kapusát, és csúsztatott saját kapujába.

Ezt követően már nem maradt sok energiája a Levanténak a válaszra. A hazaiak így is minden elismerést megérdemelnek! Már csak azért is, mert bizony igen komoly energiákat kellett ebbe a győzelembe belefektetnie a Barcának. Nagyszerű meccs volt!

 

Levante – FC Barcelona 2-3 (2-0)
Valencia Városi stadion, Vezette: Hernandez Hernandez 
Gólszerzők: I. Romero (15.), J. Morales (45+7. -büntetőből) illetve Pedri (47.), F. Torres (52. és 90+1.)
Sárga lap: P. Martinez (45+3.), V. Pampin (89.) illetve Baldé (44.)
Piros lap:

Levante: Cunat – Toljan (V. Garcia, 86.), Dela, E. Udon, Cabello, M. Sanchez (V. Pampin, 75.) – Brugue (Espi, 76.), P. Martinez, Rey, J. Morales (C. Alvarez, 59.)- I. Romero (Losada, 76.). Vezetőedző: Julian Celero

Barca: J. Garcia – E. Garcia (Koundé, 85.), Araujo (Christensen, 76.), Cubarsi, Baldé (Lewandowski, 76.) – Pedri, Casado (Gavi 46.) – Rashford (Olmo, 46.), Raphinha, Yamal – F. Torres. Vezetőedző: Hansi Flick

 

A spanyol bajnokság második fordulójából lejátszott és még hátralévő mérkőzések: 

péntek: 

Betis – Deportivo Alaves 1-0 

szombat: 

Mallorca – Celta Vigo 1-1

Atlético Madrid – Elche 1-1

Levante – FC Barcelona

vasárnap: 

17:00 Osasuna – Valencia (Tv: Spíler 2)

19:30 Real Sociedad – Espanyol (Tv: Spíler 2)

19:30 Villarreal – Girona 

21:30 Real Oviedo – Real Madrid (Tv: Spíler 2)

hétfő:

19:30 Atheltic Bilbao – Rayo Vallecano 

21:30 Sevilla – Getafe (Tv: Spíler 2)

 

A La Liga aktuális tabellája: 

Az állást biztosítja a Sofascore

(Borítókép: Photo by Alex Caparros/Getty Images)

 

 

Exit mobile version