Premjer Liga: a második félidőben gyűjtötte be a három pontot a Szpartak Moszkva
Az orosz bajnokság (Premjer Liga) 6. fordulójának szombati programjában a gyengélkedő Szpartak Moszkva a nála jobban rajtoló Rubin Kazanyhoz látogatott…
A gyenge szezonkezdet után fontos három ponttal gazdagott a Szpartak Moszkva együttese, amely 2-0-ra győzte le idegenben a Rubin Kazanyt.
A moszkvaiak már az első félidőben is jelentős mezőnyfölényben játszottak, de mindez csak kevés helyzettel párosult, gól pedig nem született. Dejan Sztankovics a szünetben pályára küldte Pablo Solarit, aki bő tíz perc elteltével megszerezte a Szpartak vezető gólját. Ezt követően a hazaiak egyre jobban kinyíltak és kisvártatva a vendégek újból eredményesek tudtak lenni, a második találatot Christopher Martins szállította G. Fernandes átadásából. Ez a két villanás elég volt ahhoz, hogy az alapvetően esélyes, ám eddig gyengélkedő Szpartak elvigye a három pontot Tatárföldről.
A Szpartak ezzel a győzelemmel még mindig csak 2-2-2-es mérleggel bír a középmezőnyben, de két pontra megközelítette a negyedik helyezett Rubint.
Rubin Kazany – Szpartak Moszkva 0-2 (0-0)
Gólszerzők: – ill. P. Solari (57.), C. Martins (73.)
A bajnokság aktuális állása
(Borítókép: Photo by Maksim Konstantinov/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)