A Liverpool játékosát szemelte ki az AS Roma – sajtóhír
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma az angol élvonal (Premier League) címvédőjétől, a Liverpooltól igazolna védőt.
Az átigazolásokban jártas Nicoló Schira értesülései szerint az AS Roma a Liverpool hátvédjével, Konstantinos Tsimikasszal erősítené meg a hátsó sorát. A 41-szeres görög válogatott védő már csak harmadik számú opció a posztján, miután előtte volt a sorban Andy Robertson, és a nyár elején szerződtették még Kerkez Milost is, ami végleg megpecsételte a sorsát.
Tsimikas 2020-ban igazolt a Liverpoolhoz az Olympiakosztól 13 millió euróért cserébe. Azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 115 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken gólt nem sikerült szereznie, gólpasszból viszont kiosztott 18-at is. A Vörösökkel egy angol bajnoki címet, egy FA-Kupát, két Ligakupát, és egy Angol Szuperkupát tudott nyerni.
(Borítókép: Catherine Ivill – AMA/Getty Images)