Szombatról vasárnapra virradóra az Inter Miami a keleti konferenciában sereghajtó D.C. United vendége volt az MLS-ben…
A tavalyi alapszakasz-győztes Inter Miami 1-1-es döntetlent ért el a gyengélkedő D.C. United vendégeként az MLS legutóbbi játéknapján.
A floridai gárda ismét nélkülözte a sérüléssel bajlódó Lionel Messit, akit ezúttal nem is neveztek a mérkőzésre. A házigazda aktívabban kezdte a mérkőzést és már az első tíz percben több ígéretes lehetőséget alakított ki. Ráadásul a 13. percben már be is találtak, Peltolta indításából az egymást követő második meccsén betaláló Jackson Hopkins volt eredményes. Ezt követően a vendégek előtt is akadtak lehetőségek, de képtelenek voltak igazán átvenni az irányítást. A United több veszélyes ellenakciót vezetett és a pontrúgások után is képes volt zavart kelteni ellenfél kapuja előtt. Az első játékrész a washingtoniak 1-0-s vezetésével zárult.
Javier Mascherano a második félidő elején rövid időn belül pályára küldte De Pault, Busquetst és L. Suárezt, majd kisvártatva De Paul szöglete után a mindenki feje felett elszálló labdát a tizenhatoson kívülről a szintén csereként beálló Baltasar Rodríguez bombázta nagy erővel a hálóba. A vendégek tovább fokoztak a nyomást és támadtak a vezető gólért, de nem jártak sikerrel. Menet közben ráadásul a D.C. több veszélyes kontrát vitt végig, melyekből ők is betalálhattak volna. Végül újabb gól egyik oldalon sem született, a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult.
Ezzel a döntetlennel az Inter Miami továbbra is a negyedik helyet foglalja el a keleti konfernecia táblázatán, de a legtöbb vetélytársánál kevesebb mérkőzést játszott.
D.C. United – Inter Miami 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Hopkins (13.), ill. B. Rodríguez (64.)
A bajnokság aktuális állása
(Borítókép: Photo by Greg Fiume/Getty Images)