Site icon Fociclub

MU: új kapus érkezik! – sajtóhír

Egybehangzó sajtóbeszámolók szerint a Manchester United az átigazolási időszak utolsó napjaiban új kapus érkezését jelenti majd  be. 

Az angol és belga sportsajtóban szinte már kész tényként közlik, hogy az MU megegyezett a Royal Antwerp tehetséges kausával, Sanne Lammens-szel. 

A 23 esztendős, Club Brugge-nevelésű hálóőr 2023 nyarán lett az antwerpeniek játékosa. Lammens azóta megbízható teljesítményével alapembere lett a csapatnak. A 193 cm magas kapus az elmúlt időszakban pedig rendszeres tagja a belga válogatott keretének is. 

A hírek szerint az MU most kivásárolni készül Lammens-t 2027 június 30-áig szóló szerződéséből. A transzfer megkötésének esélyeit egyébként nagyban növeli, hogy Fabrizio Romano is publikált már a témában. Az olasz transzfer-guru szerint a két klub már javában egyeztet a feltételekről. 
Mindeközben úgy tudni, a kapus már megegyezett a személyes feltételekről a manchesteriekkel. 

Jelzésértékűnek számíthat az is, hogy a hírek szerint Senne Lammens „elővigyázatosságból” nem lép pályára a Royal Antwerp vasárnapi bajnokiján…. Miután az MU-nak is vasárnap van „jelenése” a Premier League-ben, minden bizonnyal ezt követően beszámolhatunk majd konkrétumokról. 

 

Exit mobile version