Xabi Alonso: „Mastantuono a támadósor fontos láncszeme lesz!”
Xabi Alonso a Real Madrid sajtótermében nyilatkozott a LaLiga második fordulójában esedékes mérkőzés előtt, többek között Rodrygo és Mastantuono helyzetére is kitérve.
Biztos vagyok benne, hogy ez lesz az egyik legkülönlegesebb meccs az Oviedo számára két okból is. Először is, mert hosszú évek után visszatértek az élvonalba, és ez lesz az első hazai mérkőzésük, másodszor pedig, mert velünk találkoznak.
Azután, hogy legutóbb hazai pályán kezdtük a szezont, nagyon fontos lesz, hogy idegenben is fejlődést mutassunk. Versenyképesek akarunk lenni, és a lehető legjobb szintünket mutatni, bárhol is játszunk. Ez már a harmadik hét, mióta visszatértünk, és nagyon várjuk a holnapi mérkőzést.
Miért nem játszott Rodrygo?
Az én szemszögemből a szezon, és az itteni időszakom most kezdődik. A klubvilágbajnokság más helyzet volt, más kerettel, tudtam, hogy különbözik majd attól, amit most építünk. Valójában csak egy mérkőzésen vagyunk túl. Minden döntés, hogy ki játszik, ki kerül a kezdőbe, az enyém, természetesen az edzői stábbal egyeztetve hozom meg az ítéleteimet. Mindig azt vesszük figyelembe, amit az adott meccsre a legjobbnak gondolunk. Természetesen sok játékossal beszélek, Rodrygóval is beszéltem.
Mastantuono posztja
Szerintem képes játszani a támadósor mindhárom posztján, de akár tízes szerepkörben is. Tudom, hogy a Riverben sokszor klasszikus irányítóként futballozott, majd később megszokta a szélső szerepet is. Úgy gondolom, megvan benne a minőség, hogy mindkét területen jól teljesítsen. Megvan a mozgékonysága, képes összekapcsolni a többiekkel a játékot. Élvezi a kombinációkat, nemcsak az egyéni megoldásokról szól a játéka. Hogy ez pontosan hol történik, magasabban, vagy kicsit hátrébb, az lényegtelen. Ami biztos, hogy nem a középpálya legmélyén fog játszani, ennél előrébb számítunk rá.