Site icon Fociclub

Diósgyőr: „A tervezettnél nagyobb átalakításra szorult a keret”

A Diósgyőri VTK a jelentős nyári átalakulás után a vártnál gyengébben kezdte meg szereplését az NB I 2025-2026-os szezonjában…

A Diósgyőri VTK közelmúltban (újra)kinevezett sportigazgatója, Kovács Zoltán a klub honlapján adott interjúban foglalta össze az elmúlt időszakot:

„Ahogy az első, bemutatkozó sajtótájékoztatón elmondtam, öt-hat, maximum hét játékos igazolását terveztem. Ám ahogy elkezdődött a felkészülési időszak, teltek a napok, egyre több edzést és mérkőzést láttam az edzőtáborban is, úgy kaptam egyre teljesebb képet a csapatról. Ezt követően személy szerint úgy éreztem, illetve a vezetőedzővel egyetértésben úgy éreztük, hogy nagyobb átalakításra szorul a keret.”

„Hiszek a magyar labdarúgókban, hiszek a magyar fiatalokban, meggyőződésem szerint annál több jó magyar játékos van, mint amennyit látunk. A magyar futball csak úgy tud fejlődni, ha nem csak felneveljük a fiatalokat, hanem utána be is tesszük őket a csapatba” – jegyezte meg Kovács a magyar játékosokról.

„A szurkolók azonnal eredményt akarnak látni, tőlük nem is várhatjuk el, hogy türelmesek legyenek. Nekünk sportvezetőknek azonban hosszú távon kell gondolkodni, és bízni azokban a játékosokban, akikben kétségkívül megvannak azok a képességek, amit ha ma nem, akkor holnap fognak megmutatni. Abban is biztos vagyok, hogy az új érkezők közül, aki egyből kiváló teljesítményt nyújtott, mert gólokat lőtt vagy stabilitást adott a csapatvédekezésnek, az is képes még jobb produkcióra. De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik régebb óta viselik a diósgyőri címert, mert ők is előre fognak lépni, ezáltal jobbá téve a csapatot is” – szögezte le a sportigazgató.

A DVTK a bajnokság első hat fordulója alatt szerzett hat pontjával az utolsó bennmaradó helyek egyikét foglalja el jelenleg az NB I-ben.

Exit mobile version