Marco Rossi: „Úgy gondolom, mindent megtettünk…”
A magyar válogatott 3-2-es vereséget szenvedett a Portugália elleni vb-selejtezőn, így két meccs után egy ponttal áll a sorozatban…
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kiemelte, hogy a világ egyik legjobb csapata ellen játszottunk és mindent megtettünk a jó eredmény elérése érdekében:
„A világ egyik legerősebb csapata ellen játszottunk, úgy gondolom, mindent megtettünk. Portugália hatodik a világranglistán, a spanyol mellett európai szinten most ők a legjobbak, ez ilyen riválissal szemben alázattal kell játszani és be kell látni, benne van a meccsben, hogy veszítünk. Akkor is, ha most keserű a szánk íze, hiszen bosszantó volt a végjáték.”
„A második félidőben is védekeztünk, ahogyan arra szükségvolt és közben nem mondtunk le a támadásokról. Amikor lehetéségünk volt, megszereztük az egyenlítő gólt, csakhogy jött a harmadik portugál találat. Elkerülhető gól volt, jobban kell volna olvasni a helyzetet. Csalódottak vagyunk, mert a lefújás előtt öt perccel jó helyzetet alakítottunk ki magunknak. A csoportban a második hely a célunk. Örményország ellen nyernünk kell, ami nem lesz egyszerű, de továbbra is megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot” – említett a szövetségi kapitány a találkozót követően.
Az októberi folytatásban a magyar válogatott Örményországot fogadja, és a portugálokhoz látogat majd.
(Borítókép: Photo by Severin Aichbauer/SEPA.Media /Getty Images)