PL: új szerződést írt alá a Bournemouth szélsője! – Hivatalos
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Bournemouth együttese hivatalos oldalán bejelentette David Brooks szerződéshosszabbítását.
Az elmúlt napokban több játékosával is szerződést hosszabbított a Bournemouth gárdája. Ebbe a sorba csatlakozott most David Brooks is.
A 28 éves labdarúgó játékjogát még 2018-ban szerezte meg a csapat a Sheffield Unitedtől 11,3 millió euró ellenében. A játékos kezdetben fontos tagja volt a keretnek, de 2021 októberében rákot diagnosztizáltak nála, ami miatt másfél évig nem tudott pályára lépni. Felépülését követően ismét egyre több játéklehetőséghez kezdett jutni, valamint fél évre a Southamptonhoz is kölcsönadták őt, hogy visszanyerje korábbi formáját.
Brooks ebben a szezonban már rendre kezdőként kapott lehetőséget Andoni Iraolától, a vezetőség pedig egy új szerződés formájában jelezte bizalmát a szélső felé. A 28 éves játékost a korábbi megállapodása 2026 nyaráig kötötte a csapathoz, ezt toldották meg most a felek további 3 évvel, azaz 2029 nyaráig.
David Brooks a Bournemouth színeiben eddig 151 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 22 gólig és 18 gólpasszig jutott. Piaci értékét 10 millió euróra teszi a transfermarkt.
Thursday 11th September.
— AFC Bournemouth 🍒 (@afcbournemouth) September 11, 2025
New contract announced until 2029 ✍️
Hopefully many more memories to come, Brooksy 🥰 pic.twitter.com/B0svgtFYKP
Borítókép: (Photo by Robin Jones – AFC Bournemouth/AFC Bournemouth via Getty Images)