Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool együttesének menedzsere, Arne Slot szerint még kicsit várni kell, hogy a klub új csatárigazolása, Alexander Isak a régi fényében tündököljön.
Arne Slot szerint Alexander Isak óriási erősítés lesz a Liverpool számára, de türelemre lesz szükség, amíg visszanyeri a megfelelő erőnlétét. A svéd válogatott csatár a nyári átigazolási időszak utolsó napján klubrekordot jelentő, 125 millió fontos üzlet keretében érkezett a Newcastle Unitedtől. Az átigazolás hosszú huzavona végére tett pontot, amely során Isak sztrájkba is kezdett, hogy kikényszerítse a váltást. A Koszovó elleni válogatott mérkőzésen tért vissza először a pályára, az előző idény vége óta.
„Sok minden történt az utolsó napon, de a legfontosabb, hogy sikerült megszerezni Isakot. Hatalmas munka volt a klub részéről, mindenki rengeteget tett érte”
– mondta Slot. A menedzser hozzátette, hogy az új igazolás fokozatosan kap majd játékidőt, hiszen kihagyta az egész felkészülést.
„Három hónapig nem edzett a csapattal, ezért lépésről lépésre kell felépíteni. Nem fog minden meccsen 90 percet játszani. Hat évre írt alá, így hosszú távon gondolkodunk.”
Isak Newcastle-ből való távozása sok kritikát kapott, Slot azonban nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget.
„A futballban mindig van, aki tapsol és van, aki bírál. Ez hozzátartozik a munkánkhoz. Boldog vagyok, hogy nálunk játszik, hiszen tudom, milyen minőséget képvisel.”
A Liverpool a határidő napján lemaradt Marc Guehi megszerzéséről, miután a Crystal Palace az utolsó pillanatban visszalépett az üzlettől. Slot elismerte, hogy közel voltak a megállapodáshoz, de hangsúlyozta: elégedett a középhátvéd-opcióival.
„Szerettük volna megszerezni, de így is több jó megoldásunk van a posztra.”
Curtis Jones sérülés miatt kihagyja a vasárnapi, Burnley elleni bajnokit, de Slot szerint a válogatott játékosok mind bevethetők lesznek. Harvey Elliott az átigazolási időszak utolsó napján távozott, és az Aston Villánál folytatja kölcsönben, kötelező vásárlási opcióval.
„Ez mindenkinek a javát szolgálja. Harvey mindig példásan viselkedett, még akkor is, ha keveset játszott. Készen áll, hogy megmutassa a tudását a Villában”
– mondta Slot. A menedzser azt is elárulta, hogy személyesen közölte Federico Chiesával, hogy nem nevezik a Bajnokok Ligája csoportkörére, mivel csak 17 külföldi játékos regisztrálható.
„Nem volt könnyű döntés, ő sem örült, de megértette az érveimet. Azt mondta, minden más sorozatban készen áll segíteni a csapatot.”
(Photo by Nikki Dyer – LFC/Liverpool FC via Getty Images)