Chivu: „Motiváltan kell a pályára lépnünk a Juventus ellen!”
Az Inter vezetőedzője egy hatpontos rangadó, a Derby d’Italia előtt állt az újságírók elé a pénteki nap folyamán.
Az újrakezdésről a válogatott szünet után:
„A csapat jól dolgozott, mindazok, akik itt voltak, és azok is, akik a válogatottnál szerepeltek. Tudjuk, hogy a nemzeti csapat mentális szempontból, plusz energiát tud adni. Ma volt az első nap, hogy mindenki rendelkezésre állt. A legfontosabb, hogy mindenki jól van és készen áll erre a mérkőzésre.”
Arról, hogy ez a meccs többet ér-e három pontnál:
„Most a szezon harmadik meccsénél tartunk, a futball szépsége pedig az, hogy előbb-utóbb játszanod kell az ilyen típusú mérkőzéseket. A két csapat tudja, mit jelent a Derby d’Italia. Szükségünk lesz a megfelelő mentalitásra, nyugodtságra és energiára, hogy a különböző pillanatokat jól kezeljük, és jól teljesítsünk ezen a meccsen.”
A várakozásairól:
„Tisztában vagyunk vele, hogyan alakul egy szezon. Vannak győzelmek és vereségek, de nem számít mikor jönnek, mert ez egy maraton, 38 fordulóval. Mindannyian tudjuk, milyen fontos a Juventus elleni meccs. El kell fogadnunk, hogy amikor valami nem megy jól, fel kell állnunk, keményen kell dolgoznunk, mert a hibáinkból tanulnunk kell, és előre kell lépnünk a megfelelő mentalitással, személyiséggel és bátorsággal. Így lehet fejlődni.”