Enzo Maresca a mérkőzés előtti sajtótákoztatón elmondta, hogy csak a mai délutáni edzés után derül ki, pályára léphet-e Cole Palmer a Brentford ellen.
A Chelsea vezetőedzője így magyarázta a helyzetet:
„Cole tegnap először vett részt edzésen, de nem az egész foglalkozáson. Ma délután lesz még egy edzés, és megnézzük, hogy rendben van-e. Ha nem, akkor holnap ismét nem játszhat. Sérülése volt, de mostanra felépült. Nem arról volt szó, hogy kíméljük, hanem arról, hogy teljesen felépüljön. Amint rendelkezésre áll, el kell gondolkodnunk azon, hogyan menedzseljük őt, tekintettel a mérkőzések sűrűségére.”
Enzo Maresca a válogatott szünetből visszatérőkről is beszélt:
„A három brazil játékos tegnap érkezett meg, de nem edzettek, csak regenerációs munkát végeztek. Moisés Caicedo, aki Kolumbiával volt tegnap este jött vissza. Még nem találkoztam vele, ma fogom látni. Mindannyiuk esetében kérdéses a holnapi játék, mert ha Bolíviában játszol, nagyon nehéz ilyen hamar teljes erőbedobással visszatérni.” – fejtette ki a Chelsea edzője.