Site icon Fociclub

La Liga: megszerezte szezonbeli első győzelmét az Atletico Madrid! – videóval

A spanyol bajnokság (La Liga) 4. fordulójának szombati játéknapját az Atletico Madrid és a Villarreal rangadója zárta.

Előnybe került az Atletico

Nem indult jól a szezon az Atletico Madrid számára, amely a nyár folyamán alaposan megerősítette a keretét. A „Matracosok” ennek ellenére az első 3 fordulóban mindössze 2 pontot tudtak begyűjteni, így máris nagy lemaradásba kerültek a két bajnokaspiránshoz képest. A szezont igen jól kezdő Villarreal ellen azonban már sikerült a 9. percben megszerezniük a vezetést, méghozzá Barriosnak köszönhetően. A középpályás egy védelmi hibát kihasználva Alvarez passzát juttatta a bal alsó sarokba, 1-0! Nem sokkal később jöhetett volna az egyenlítés a vendégek részéről, ám Moleiro ígéretes helyzetből nem találta el a kaput. A ráadásban ismét közel járt a gólszerzéshez a Villarreal, Pepe szabadrúgásánál azonban a léc megmentette a hazaiakat, akik így előnnyel vonulhattak a szünetre.

Megszerezte szezonbeli első győzelmét Simeone csapata

Diego Simeone csapata a második játékrész elején is nagyon gyorsan eredményes tudott lenni. Ezúttal az 52. percben vették be Luiz Junior kapuját, aki Nico González jobb felsőbe tartó fejesénél volt tehetetlen, 2-0! Ez a gól el is döntött minden lényegi kérdést. A Villarreal hiába próbálkozott, nem tudott igazán komoly veszélyt jelenteni Oblak kapujára. Az Atletico így megszerezte első győzelmét a bajnokságban, míg a Villarreal első vereségét könyvelhette el.

Atletico Madrid – Villarreal 2-0 (1-0)
Helyszín:
Metropolitano Stadium Vezette: J. Munuera
Gólszerzők:
Barrios (9.), González (52.) ill.-
Sárga lap:
Alvarez (32.), Ruggeri (73.) ill. Parejo (24.), Veiga (65.), Mourino (84.), Pedraza (90+4.)
Kiállítás: 
ill.-

Atletico Madrid:
Oblak – Llorente, Le Normand (Pubill 77.), Lenglet, Ruggeri (Hancko 76., Galan 83.) – Simeone, Barrios, Koke, González (Gallagher 76.) – Griezmann, Alvarez (Sörloth 46.) Vezetőedző: Diego Simeone

Villarreal: Luiz Junior – Cardona (Pedraza 79.), Veiga, Foyth, Mourino – Moleiro (Comesana 64.), Parejo, Partey (Gueye 64.), Buchanan – Mikautadze (Oluwaseyi 79.), Pepe (Perez 64.) Vezetőedző: Marcelino

A mérkőzés összefoglalója:

A 4. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Sevilla – Elche 2-2

Szombat:
Getafe – Real Oviedo 2-0
Real Sociedad – Real Madrid 1-2
Athletic Club – Alaves 0-1
Atletico Madrid – Villarreal 2-0

Vasárnap:
14:00 Celta Vigo – Girona (Tv: Spíler 2)
16:15 Levante – Real Betis (Tv: Spíler 2)
18:30 Osasuna – Rayo Vallecano (Tv: Spíler 2)
21:00 Barcelona – Valencia (Tv: Spíler 2)

Hétfő:
21:00 Espanyol – Mallorca (Tv: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore
 
Borítókép: (Photo by Alvaro Medranda/Quality Sport Images/Getty Images)
Exit mobile version