PL: hiába fordított a Chelsea, végül nem tudták legyőzni a Brentfordot – videóval
Az angol bajnokság (Premier League) 4. fordulójának szombati játéknapjának a zárómérkőzésén a Brentford vendégeként lépett pályára a Chelsea.
A Brentford egygólos előnyt szerzett a szünet előtt
Az első komolyabb lehetőségig a 35. percig kellett várni, ám akkor meg is szerezte a vezetést a Brentford. A Chelsea elvesztette a hazaiak 16-osánál a labdát, ami Hendersonhoz került, aki remekül ugratta ki Schadét, a német támadó pedig rávezette a labdát Adarabioyora, majd a lábai mellett a kapuba lőtt 11 méterről, 1-0! Az első játékrészben pedig már nem is alakítottak ki több nagy helyzetet a csapatok, így egygólos hazai előnnyel mentek szünetre.
A második félidőben fordított a Chelsea, de így sem jött össze a győzelem
A 61. percben egyenlíteni tudott a Chelsea! A sérüléséből visszatérő, és a mérkőzésen csereként beálló Cole Palmer elé fejelt le egy labdát Joao Pedro, az angol játékos 10 méterről a jobb alsóba lőtt kapásból, 1-1! A 63. percben kis híján ismét vezetéshez juttatta a Brentfordot Schade, azonban Sánchez ezúttal védeni tudta lövését. A 85. percben sikerült megfordítani a mérkőzést a vendégeknek! Garnacho tett középre egy labdát a bal oldalról, amit röviden szabadított fel a hazaiak védelme, így Caicedo elé pattant, aki 17 méterről kilőtte erőből a jobb alsót, 1-2! A hosszabbításban azonban jött a hidegzuhany a vendégek részére, ugyanis a csereként beálló Carvalho kitudott egyenlíteni, így 2-2-es döntetlennel ért véget a mérkőzés.
Brentford – Chelsea 2-2 (1-0)
Helyszín: Brentford Community Stadium (London), Vezette: S. Attwell
Gólszerzők: Schade (35.) ill. Palmer (61.), Caicedo (85.)
Sárga lap: Thiago (8.), Yarmolyuk (64.), Pinnock (82.) ill. Hato (30.), George (90+1.)
Kiállítás: – ill. –
Brentford: Kelleher – Kayode (Hickey 83.), Collins, Van den Berg, Pinnock (Ajer 83.), Lewis-Potter (Carvalho 90.) – Yarmolyuk, Henderson, Jensen (Henry 73.) – Thiago (Ouattara 72.), Schade. Vezetőedző: Keith Andrews
Chelsea: Sánchez – Fofana (James 46.), Chalobah, Adarabioyo, Hato (Cucurella 46.) – Caicedo, Enzo Fernández – Neto, Buonanotte (George 46.), Gittens (Palmer 61.) – Joao Pedro (Garnacho 80.). Vezetőedző: Enzo Maresca
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 4. forduló eddigi eredményei és további menetrendje:
Szombat:
Arsenal – Nottingham Forest 3-0
Bournemouth – Brighton 2-1
Crystal Palace – Sunderland 0-0
Everton – Aston Villa 0-0
Fulham – Leeds United 1-0
Newcastle United – Wolverhampton 1-0
West Ham Uited – Tottenham 0-3
Brentford – Chelsea 2-2
Vasárnap:
15:00 Bunley – Liverpool (Tv: Spíler 1)
17:30 Manchester City – Manchester United (Tv: Spíler 1)
A bajnokság állása:
(Borítókép: Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images)