Site icon Fociclub

Serie A: hétgólos meccsen győzte le az Intert a Juventus! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 3. fordulójának szombati játéknapján a Juventus és az Inter csapott össze egymással.

Kétszer is megszerezte a vezetést a Juventus

Az Inter lépett fel kezdeményezőbben a találkozón, mégis a Juventus szerezte meg a vezetést. Az első negyedóra végén Bremer beívelt labdáját Kelly lőtte 12 méterről a bal alsóba, 1-0! A vezetés megszerzését követően is átadta a kezdeményezés lehetőségét a Juve, Calhanoglu viszont rést talált a pajzson, és 20 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 1-1! A szünetre viszont így is előnnyel mehetett a hazai csapat Kenan Yildiz vette célba a kaput mintegy 25 méterről, a kísérlete pedig a jobb alsóban kötött ki, 2-1!

Fordítani tudott az Inter, mégis pont nélkül maradtak

A második játékrészben sem változott a játék képe, és ismét Calhanoglu révén tudott egalizálni az Inter! A török középpályás ezúttal egy kapáslövésből tudott eredményes lenni, 17 méterről leadott lövése a jobb alsó sarokban állt meg, 2-2! Sőt, a véghajrá kezdetén már az Internél volt az előny, miután Dimarco szögletét Marcus Thuram fejelte 6 méterről a kapuba, 2-3! Bátyja gólját lemásolva Khéphren Thuram is feliratkozott az eredményjelzőre, a 83. percben Yildiz beadását juttatta fejjel Sommer kapujába, 3-3! A csattanót a hosszabbítás első perce hozta el, amikor a csereként beálló Adzic vállalkozott egy távoli lövésre, a labda pedig a kapu jobb oldalában kötött ki, 4-3! A Juve így végül megnyerte a találkozót, és továbbra is őrzi 100%-os mérlegét!

Juventus – Inter 4-3 (2-1)
Helyszín:
Allianz Stadion Vezette: A. Colombo
Gólszerzők: 
Kelly (14.), Yildiz (38.), K. Thuram (83.), Adzic (90+1.) ill. Calhanoglu (30., 65.), M. Thuram (76.)
Sárga lap:
Koopmeiners (33.), Locatelli (70.) ill. Mkhitaryan (86.)
Kiállítás: 
ill.-

Juventus:
Di Gregorio – Gatti (Joao Mario 79.), Bremer, Kelly – Kalulu, Locatelli (Adzic 73.), K. Thuram, Mckennie (David 79.) – Koopmeiners (Cabal 73.), Yildiz – Vlahovic (Openda 73.) Vezetőedző: Igor Tudor

Inter: Sommer – Bastoni, Acerbi, Akanji – Carlos Augusto (Dimarco 64.), Mkhitaryan, Calhanoglu (Sucic 82.), Barella (Zielinski 64.), Dumfries (Darmian 77.) – Martinez (Bonny 64.), M. Thuram Vezetőedző: Cristian Chivu

A mérkőzés összefoglalója:

A 3. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Cagliari – Parma 2-0
Juventus – Inter 4-3
20:45 Fiorentina – Napoli (Tv: Match 4)

Vasárnap:
12:30 AS Roma – Torino (Tv: Match 4)
15:00 Atalanta – Lecce
15:00 Pisa – Udinese (Tv: Match 4)
18:00 Sassuolo – Lazio (Tv: Match 4)
20:45 AC Milan – Bologna (Tv: Match 4)

Hétfő:
18:30 Hellas Verona – Cremonese (Tv: Match 4)
20:45 Como – Genoa (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore
 
Borítókép: (Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
Exit mobile version