Az MLS szombati játéknapján a felzárkózásért küzdő Inter Miami a Charlotte FC vendége volt egy magyar származású játékossal a fedélzeten…
Az Inter Miami a vártnál jóval simább, 3-0-s vereséget szenvedett az egymást követő ötödik bajnokiját is megnyerő Charlotte FC-től.
Az első nagyobb lehetőség az Inter Miami előtt adódott, azonban Jordi Alba kemény lövését Kahlina kapus hárította. A vendégek továbbra is lendületben maradtak és félóra elteltével Messi tizenegyest harcolt ki, panenkázós lövését azonban a rutinos horvát kapus könnyűszerrel hárította. Két perccel később a Charlotte egy villámgyors támadás végén megszerezte a vezetést, Calderón visszapasszát Idan Toklomati váltotta gólra. A hazaiak egyre inkább átvették a mérkőzés irányítását, az első játékrész végén 1-0-ra vezettek.
A fordulást követően a Charlotte két perc alatt újabb gólt szerzett, ismét Idan Toklomati volt eredményes közelről. Az Inter Miami görcsösen próbálkozott az egyenlítésért, de nem járt sikerrel, a vendégek csak elvétve tudtak helyzetbe kerülni. Húsz perccel a vége előtt bemutatkozhatott az MLS-ben a magyar származású Pintér Dániel. A 18 éves tehetség eddig a floridaiak második csapatában vitézkedett. Csapata hiába igyekezett a felzárkózásért, ráadásul az utolsó tíz percre még emberhátrányba is került Avilés második sárga lapja miatt. Kisvártatva a hazaiak büntetőhöz jutottak, Idan Toklomati pedig egy magabiztos lövéssel kompletizálta a mesterhármasát és végképp bebiztosította csapata győzelmét.
Az Inter Miami ezzel maradt a keleti konferencia nyolcadik helyén, de a riválisainál kevesebb mérkőzést játszott.
Charlotte FC – Inter Miami 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Toklomati (34., 47., 84. – a harmadikat büntetőből), ill. –
Kiállítva: – ill. Avilés (79.)
A bajnokság aktuális állása
(Borítókép: Photo by David Jensen/Getty Images)