Az olasz bajnokság (Serie A) 5. fordulójának vasárnapi játéknapján az AS Roma a Hellas Veronát látta vendégül.
Dovbyk góljával előnyben a Roma
Az első pillanattól kezdeményezőbben lépett fel a Roma, amely már a 7. percben fel is tudta törni a Verona védelmét. Ekkor Celik ívelte be jobbról a labdát, amire középen Dovbyk emelkedett kiváló ütemben és a bal alsó sarokba bólintott, 1-0! A kapott gól nem fogta meg a vendégeket, sőt az első negyedórát követően egyre veszélyesebbé váltak. A legveszélyesebb játékos a Verona részéről Gift Orban volt, akinek több lövését is hatástalanította Svilar, de a 28. percben hatalmas lehetőséget puskázott el a támadó. A balról érkező Bradaric beadást ugyanis 5 méterről nem tudta az üres kapuba lőni, helyette a keresztlécet találta telibe. A szünetre így egygólos előnnyel mehetett a Roma, amely az erős kezdést követően alaposan visszaesett a támadójáték terén.
Otthon tartotta a három pontot a hazai gárda
A második játékrész elején is megvoltak a Verona lehetőségei, ám ezek rendre kimaradtak. A Roma támadásban sokáig semmiféle veszélyt nem jelentett, míg a vendégek több ígéretes helyzetet is ki tudtak alakítani. Végül azonban a sok kihagyott lehetőség megbosszulta magát, a véghajrában ugyanis eldöntötte a mérkőzést a hazai gárda. Egy gyors ellentámadás végén az egyik menteni igyekvő védő lábáról Soulé elé pattant a labda, ő pedig higgadtan a bal alsóba gurított, 2-0! Ezt követően a Hellas már hiába próbálkozott, csak érvénytelenített találatig jutottak, így a Roma szezonbeli 4. győzelmét aratta a bajnokságban.
AS Roma – Hellas Verona 2-0 (1-0)
Helyszín: Stadio Olimpico Vezette: E. Feliciani
Gólszerzők: Dovbyk (7.), Soulé (79.) ill.-
Sárga lap: –ill. Akpa Akpro (12.), Nunez (45.), Gagliardini (53.), Belghali (90+1.)
Kiállítás: –ill.-
AS Roma: Svilar – Celik, Mancini, Ndicka (Ziolkowski 71.) – Wesley (Hermoso 59.), Cristante, Koné, Angelino (Tsimikas 59.) – Pellegrini, Soulé (El Shaarawy 82.) – Dovbyk (Ferguson 60.) Vezetőedző: Gian Piero Gasperini
Hellas Verona: Montipo – Frese, Nelsson, Nunez (Bella-Kotchap 84.) – Bradaric (Cham 84.), Bernede (Kastanos 89.), Serdar, Akpa Akpro (Gagliardini 46.), Belghali – Orban, Giovane (Sarr 74.) Vezetőedző: Paolo Zanetti
A mérkőzés összefoglalója:
Az 5. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Como – Cremonese 1-1
Juventus – Atalanta 1-1
Cagliari – Inter 0-2
Vasárnap:
Sassuolo – Udinese 3-1
AS Roma – Hellas Verona 2-0
Pisa – Fiorentina 0-0
18:00 Lecce – Bologna
20:45 AC Milan – Napoli
Hétfő:
18:30 Parma – Torino
20:45 Genoa – Lazio (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása: