Site icon Fociclub

PL: közel a hosszabbításhoz a Tottenham középpályása! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham együttese hamarosan szerződést hosszabbít Rodrigo Bentancurral.

Az angol sajtó legfrissebb beszámolói alapján a Tottenham gárdája a közeljövőben be fogja jelenteni, hogy meghosszabbítják Rodrigo Bentancur szerződését.

A középpályás játékjogát még 2022 januárjában szerezte meg a Spurs a Juventustól 19 millió euró ellenében. Bentancurt az elmúlt három és fél évben többször is hátráltatták sérülések, de amikor egészséges tudott lenni, akkor a keret meghatározó játékosának számított.

Az uruguayi labdarúgóra a nyáron kinevezett Thomas Frank is számít, mindezt jól mutatja, hogy az idei szezonban lejátszott 9 meccsen 674 percet a pályán tölthetett. A Spurs edzője nemrég egy nyilatkozatában is nagyon pozitívan vélekedett a középpályásról, akinek a jelenleg érvényben lévő szerződése az idény végén le fog járni.

A források alapján a londoni klub már előrehaladott tárgyalásokat folytat Bentancurral a szerződése meghosszabbításáról, amiben a felek már mindenben meg tudtak egyezni a személyes feltételeket illetően. A sajtó úgy tudja, hogy már csak idő kérdése, hogy bejelentsék a 28 éves középpályás maradását a csapatnál, ahol maga a játékos is nagyon jól érzi magát.

Rodrigo Bentancur a Tottenham színeiben eddig 122 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 9 gólig és 8 gólpasszig jutott. Piaci értékét 30 millió euróra teszi a transfermarkt.

Borítókép: (Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)

Exit mobile version