UEFA Ifjúsági Liga: a címvédő Barcelona a PSG legyőzésével maradt százszázalékos
Kedden és szerdán játszották le az UEFA Ifjúsági Liga főtábláján az új kiírás második fordulójának mérkőzéseit…
Az UEFA Ifjúsági Liga főtáblájának második körében kedden és szerdán bonyolították le ugyanazokat a párosításokat, melyeket a Bajnokok Ligájában.
Összesen kilenc csapat őrizte meg a hibátlan mérlegét, közülük a legjobban a Tottenham U19 áll, miután 6-0-s kiütéses győzelmet arattak a második körben. Maradt százszázalékos a címvédő Barcelona U19 mellett a Real Madrid U19, a Chelsea U19 és a Manchester City U19 gárdája is, mindannyian jobbára kisebb csapatokat győztek le, a City gólzáporos meccsen, 5-3-ra diadalmaskodott az AS Monaco U19 ellen.
A Bayern München U19 az első fordulós veresége után sikerrel javított, a Borussia Dortmund U19 viszont a győztes rajt után a második meccsét elvesztette, így mindkét német csapat hárompontos.
A további nevesebb csapatok közül az Inter U19 a második meccsén is döntetlent játszott, miközben a Juventus U19, az Arsenal U19 és Newcastle United U19 egyaránt két vereséggel kezdte a sorozatot, és idejekorán nehéz helyzetbe került.
UEFA Ifjúsági Liga, a 2. forduló eredményei
Kajrat Almati U19 – Real Madrid U19 1-4
Bodö/Glimt U19 – Tottenham U19 0-6
Pafosz U19 – Bayern München U19 0-3
Galatasaray U19 – Liverpool U19 0-2
Atalanta U19 – FC Bruges U19 0-2
Olympique Marseille U19 – AFC Ajax U19 3-5
Inter U19 – Slavia Praha U19 2-2
Chelsea U19 – Benfica U19 5-2
Atlético Madrid U19 – Eintracht Frankfurt U19 2-1
Qarabag U19 – FC Köbenhavn U19 0-5
Villarreal U19 – Juventus U19 1-0
Arsenal U19 – Olympiakosz U19 1-2
Bayer Leverkusen U19 – PSV Eindhoven U19 3-2
Napoli U19 – Sporting CP U19 1-1
Royale Union Saint-Gilloise U19 – Newcastle United U19 2-0
AS Monaco U19 – Manchester City U19 3-5
Borussia Dortmund U19 – Athletic Club U19 0-4
FC Barcelona U19 – Paris Saint-Germain U19 2-1
UEFA Ifjúsági Liga, a bajnokság aktuális állása
(Borítókép: Photo by Jan Kruger – UEFA/UEFA via Getty Images)