El: az AS Roma kikapott a Lille-től, a Fenerbahce és Plzen otthon örülhetett – eredmények
Az Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójának korai mérkőzésein az AS Roma kikapott, a Fenerbahce viszont legyőzte a Nicét. A Fradi korábbi ellenfele, a Viktoria Plzen viszont simán verte a Malmőt.
Rómában a Lille korán vezetést szerzett Haraldsson góljával , majd Özer kapus kétszer is hárította Dovbik gyenge tizenegyesét, így az AS Roma 0–1-re kikapott. A Fenerbahce hazai pályán 2–1-re verte a Nicét: Aktürkoglu duplája után ugyan Kevin büntetőből szépített, de a törökök magabiztosan otthon tartották a három pontot. A Celtic otthon szenvedett vereséget. Horta távoli bombája és a csereként beállt Gabri Martínez találata a Bragának 2–0-s sikert hozott. A Bologna–Freiburg találkozó 1–1-gyel zárult. Orsolini szerzett vezetést a hazaiaknak, a németek pedig egy kezezés után megítélt büntetővel egyenlítettek Junior Adamu révén, és ez a döntetlen maradt a végén is. A Plzen 3–0-ra legyőzte a Malmö csapatát. Vydra két gólpasszt is kiosztott, Durosinmi és Spacil voltak eredményesek, a svédek ráadásul emberhátrányban fejezték be a meccset. A bukaresti FCSB sima vereséget szenvedett. A Young Boys Monteiro duplájával nyert 2–0-ra. A Betis 2–0-ra győzött Razgradban: Lo Celso átlövése után egy öngól döntött a Ludogorec ellen. Athénban a Panathinaikosz Swiderski révén vezetést szerzett, de a vendég Go Ahead Eagles Smit két gólja után fordított, és 2–1-re elvitte a három pontot.
Az Európa-liga alapszakasz 2. fordulójának eredményei (18:45-ös meccsek):
AS Roma-Lille 0–1 (0-1)
Gólszerzők – ill. Haraldsson (6.)
Bologna–Freiburg 1–1 (1-0)
Gólszerzők: Orsolini (29.) ill. Adamu (57. – 11-esből)
Ludogorec–Betis 0–2 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Lo Celso (31.), Son (53. – öngól)
Fenerbahce–Nice 2–1 (2-1)
Gólszerzők: Aktürkoglu (3., 25.,) ill. Kevin (37. – büntetőből)
Viktoria Plzen–Malmö 3–0 (2-0)
Gólszerzők: Vydra (34.), Durosinmi (44.), Spacil (53.) ill. –
Kiállítva: Doski (58.) ill. Johnssen (39.)
Celtic–Braga 0–2 (1-0)
Gólszerzők: Horta (21.) ill. Gabri Martínez (85.)
Brann Bergen–Utrecht 1–0 (1-0)
Gólszerzők: Magnusson (41.) ill. –
FCSB–Young Boys 0–2 (0–2)
Gólszerzők: – ill. Monteiro (11., 36.)
Panathinaikosz–Go Ahead Eagles 1–2 (0-0)
Gólszerzők: Swiderski (56.) ill. Smit (75., 82.)
Az alapszakasz jelenlegi állása:
(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)