Arsenal: meghosszabbítanák a szerződését a „fenomenálisan játszó” védőnek – sajtóhír
Angol sajtóértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal csapata megkezdte a tárgyalásokat védőjével, Jurrien Timberrel a szerződése meghosszabbításának ügyében.
A The Athletic információi szerint az Arsenal megkezdte a tárgyalásokat Jurrien Timber szerződésének meghosszabbításáról. A 24 éves holland válogatott védő teljesítményét Mikel Arteta vezetőedző „fenomenálisnak” nevezte a pénteki sajtótájékoztatón.
Timber a szezon egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtja az észak-londoniaknál. A játékos 2023-ban az Ajaxból érkezett, jelenlegi szerződése 2028-ig szól. Arsenal-edzője szerint nem kérdés, hogy megérdemel egy új megállapodást.
„Igen, száz százalék. Főleg az olyan játékosok, akik velünk akarnak maradni, és mi is velük akarjuk összekötni a jövőnket. Jurrien remek példa valakire, aki nagyon nehéz körülmények között, egy pályafutása elején elszenvedett, súlyos sérülésből visszatérve most ilyen szinten játszik. Amit a csapatért tesz, az fenomenális. Reméljük, hosszú karriert fog nálunk befutni.”
A védő 2023-as Premier League-debütálásán elszenvedett keresztszalag-szakadása után mára Arteta egyik legmegbízhatóbb embere lett. Az idei szezon kilenc tétmeccséből hatban kezdőként lépett pályára. Arra a kérdésre, hogy Timber a Premier League leginkább alulértékelt játékosa-e, Arteta így reagált:
„Nem tudom, mert én nagyon nagyra értékelem. Nem tudom, mások hogyan látják, de remélem, sokra tartják, mert amikor egy teljes játékosról beszélünk, benne szinte minden megvan, amit egy védőtől elvársz.”
Timber a hét közben, az Olympiakosz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen pihenőt kapott, de várhatóan visszatér a kezdőcsapatba szombaton, a West Ham United elleni bajnokin. Arteta hozzátette, nem aggódik különösebben Gabriel állapota miatt sem, akit az Olympiakosz ellen a második félidőben kellett lecserélni.
„Meg kell várnunk a mai edzést. Ma még szinte semmit nem csináltunk, meglátjuk, ki milyen állapotban van, de Gabriel miatt nem túlzottan aggódunk.”
A kölcsönben érkező Piero Hincapie továbbra sem bevethető, ő várhatóan a válogatott szünet után térhet vissza.
„Mindennel próbálkoztunk, hogy minél gyorsabban felépüljön, de ez most túl korán jött. Reméljük, a válogatott szünet után már néhány edzésen együtt lehet a csapattal, és utána készen áll majd a játékra”
– mondta az edző.
Az Arsenal szombaton a Liverpool előtt lép pályára, így győzelem esetén ideiglenesen a Premier League élére ugorhat.
(Borítókép: Photo by Stuart MacFarlane/Arsenal FC via Getty Images)