Site icon Fociclub

PL: hosszabbítana középpályásával a Crystal Palace! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace együttese új szerződést kötne Kamada Daichival.

Az angol sajtó beszámolói alapján a Crystal Palace vezetősége megkezdte a tárgyalásokat Kamada Daichival a szerződése meghosszabbításáról.

A japán labdarúgó 2024 nyarán két évre írt alá a londoni csapathoz, miután nem hosszabbította meg lejáró szerződését a Lazioval. A Palacenál ezt a helyzetet szeretnék elkerülni, főleg annak fényében, hogy Kamada kiváló formában kezdte az új szezont. A középpályás ugyanis az egyik jelöltje volt a hónap játékosa díjnak szeptemberben, emelett pedig a Liverpool ellen megnyert mérkőzés legjobbjának választották meg a Palace szurkolói.

A jelek szerint tehát Kamada Oliver Glasner kezei alatt egyre inkább régi önmagát idézi, amikor a középpályás és az edző még az Eintracht Frankfurtban dolgozott együtt, és közösen megnyerték az Európa-ligát.

A hírek szerint a Palace vezetői már megtették az első lépéseket a szerződéshosszabbítás irányába, Kamada pedig szívesen maradna a londoni klubnál a jövőben is, így igen hamar megszülethet a megállapodás a felek között.

Kamada Daichi a Crystal Palace színeiben eddig 51 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 2 gólig és 4 gólpasszig jutott. Piaci értékét 12 millió euróra teszi a transfermarkt.

Borítókép: (Photo by Gaspafotos/MB Media/Getty Images)

Exit mobile version