A holland bajnokság (Eredivisie) 8. fordulójában szombaton és vasárnap játszott a három dobogós nagyágyú…
Az éllovas Feyenoord a vártnál talán nehezebben, de 3-2-re legyűrte az Utrechtet, és megtartotta hárompontos előnyét a tabella élén. A rotterdamiak az első félidő nagy részében kezdeményezebbően játszottak és Ayase Ueda góljával a vezetést is megszerezték. A vendégek a szünetben hármat is cseréltek, majd rögtön a folytatásban kiegyenlítettek Gjivai Zechiel jóvoltából. Sokáig azonban nem örülhettek, öt perccel később Sem Steijn ismét a Feyenoordot juttatta vezetéshez. A házigazda magabiztosan őrizte minimális előnyét, és sokáig úgy tűnt, hogy 2-1-re megnyerheti a mérkőzést. A végjátékban a vendégek azonban egyre több akciót vezettek és az utolsó tíz percen belülre fordulva Derry Murkin góljával ismét egyenlítettek. A Feyenoordnak viszont erre is volt válasza, Ayase Ueda a 88. percben bevitte önmaga második, csapata harmadik gólját, mellyel a favorit 3-2-re megnyerte a mérkőzést. A 27 éves japán szélső az aktuális szezonban a nyolcadik meccsén a nyolcadik gólját szerezte azok után, hogy az előző kiírásban összesen hét találatig jutott. A rotterdamiak maradtak az Eredivisie élén, és egyetlen döntetlent kivéve továbbra is minden meccsüket megnyerték.
Feyenoord – Utrecht 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Ueda (20., 88.), S. Steijn (50.), ill. Zechiel (46.), Murkin (83.)
A második helyezett PSV Eindhoven félidőnként szerzett két-két góllal magabiztosan, 4-0-ra verte idegenben a PEC Zwolle együttesét. Peter Bosz együttese az első játékrész derekánál szerezte meg a vezetést Ismael Saibari találatával, majd két perccel később egy meg nem adott gólt szerzett, a szünet előtt azonban Dennis Man már megduplázta a vendégek előnyét. A szünet után negyedóra elteltével a PEC tíz emberre fogyatkozott, mellyel végleg megpecsételődött a hazai csapat sorsa. Pár perccel később Joey Veerman bevitte a PSV harmadik gólját, majd a hosszabbítás perceiben a csereként beszálló Ryan Flamingo állította be a végeredményt. Mivel azonban a Feyenoord sem hibázott, továbbra is három pont a különbség az első két csapat közt.
PEC Zwolle – PSV Eindhoven 0-4 (0-2)
Gólszerzők: – ill. Saibari (23.), Man (40.), Veerman (67.), Flamingo (90+2.)
Kiállítva: Gooijer (62.), ill. –
Az AFC Ajax kétgólos hátrányból mentett pontot a Sparta Rotterdam otthonában kiharcolt 3-3-as döntetlen jóvoltából. A kiegyenlített első félidő hajrájában Wout Weghorst találatával került lépéselőnybe az Ajax, de a ráadás pillanataiban egyenlítettek a hazaiak, így 1-1-es állással fordultak a második menetre. A szünet után a Sparta rövid időn belül újabb két találattal mattolta az amszterdamiakat. Az Ajax azonban 1-3-nál sem adta fel és a 73. percben Wout Weghorst újra betalált, mellyel egyetlen gólra felzárkóztatta a csapatát. A vendégek mindent megtettek a hajrában az egyenlítésért, és erőfeszítéseiket az utolsó utáni pillanatokban siker koronázta, Oscar Gloukh ugyanis a 97. percben kiegyenlített. A kétgólos hátrányból visszazárkózó Ajax ezzel megőrizte veretlenségét, de négy-négy győzelemmel és döntetlennel továbbra is csak a harmadik helyet foglalja el.
Sparta Rotterdam – AFC Ajax 3-3 (1-1)
Gólszerzők: Lauritsen (45+3.), M. van Bergen (52.), Kitolano (55.), ill. Weghorst (42., 73.), Gloukh (90+7.)
A bajnokság aktuális állása
(Borítókép: Photo by ANP via Getty Images)