Site icon Fociclub

NB I: az Újpest edzője csak a kapott gól nélküli meccsnek örülhetett

Az NB I 9. fordulójának szombati játéknapján az Újpest gól nélküli döntetlent ért el a Puskás Akadémia vendégeként…

Az Újpest vezetőedzője, Damir Krznar kevés dologgal lehetett elégedett csapata gól nélküli döntetlenjét követően:

Egyáltalán nem vagyok megelégedve azzal, hogy a mérkőzés utolsó tíz percében teljesen leállt a támadójátékunk. Az egyik legfontosabb tanulság, hogy végre sikerült lehoznunk kapott gól nélkül egy mérkőzést, erre mindenképp építhetünk. Voltak időszakok, amikor a Puskás Akadémia magasabb színvonalon játszott, de nekünk is voltak lehetőségeink, viszont nem voltunk elég intenzívek a tizenhatoson belül. Az biztos, hogy soha nem játszunk döntetlenre, a cél mindig a győzelem.”

„Jókor jön a válogatott szünet, mert kicsit sikerül egyenesbe hozni a csapatot, hiszen most nyolc játékosunk volt sérült. Ketten végül pályára léptek, de csak injekciókkal tudták teljesíteni a mérkőzést, úgyhogy most lesz egy kis idő arra, hogy a sérülésekből felépüljenek és a csapat újra összeálljon” – tette hozzá a szakember a közelgő kéthetes szünetről.

A négy forduló óta nyeretlen lila-fehérek a legutóbbi két meccsükön egy-egy pontot szereztek, így kilenc meccs után kilencpontosak.

Exit mobile version