Serie A: hátrányból felállva győzte le a Genoát a Napoli! – videóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 6. fordulójának vasárnapi játéknapján a címvédő Napoli a Genoát látta vendégül.
Hátrányba került a Napoli
Hiába játszott mezőnyfölényben a Napoli gárdája az első félidő során, alig tudtak helyzetet kidolgozni a Genoa ellen. Az első 11 percben két kisebb helyzete volt a hazaiaknak. Az első során a menteni igyekvő védő hasba rúgta a labdával Höjlundot, ami így nagyon kevéssel kerülte el az üresen maradt kaput. A 11. minutumban egy balról érkező beadásra Politano érkezett a hosszún, de közelről jócskán a kapu fölé vágta a labdát. Ezt követően semmiféle veszélyt nem tudott jelenteni Leali kapujára a Napoli, igaz a túloldalon sem záporoztak a helyzetek. Viszont az egyik lehetőségével így is élni tudott a Genoa. A 33. percben Norton-Cuffy kerülte meg a védőjét, majd a centerezését Ekhator gyönyörű mozdulattal, sarokkal húzta Milonkovic-Savic kapujába, 0-1!
Fordítani tudott Conte csapata
A második játékrész elején cserékkel igyekezett lendíteni csapata játékán Antonio Conte, és a hazaiak gyorsan sikerrel is jártak. Az 57. percben egy balról érkező beadás után a felpattanó labdát Anguissa tudta fejjel a hálóba juttatni, 1-1! Az egyenlítést követően is maradt támadásban a Napoli, de egy darabig a kapufa, illetve egy leshelyzet megmentette a Genoát. A véghajrá kezdetén viszont már átvette a vezetést a hazai gárda! Egy beadást követően Anguissa lövését még védeni tudta Leali, a kipattanót viszont Höjlund már a hálóba vágta, 2-1! Az utolsó negyedóra már nem tartogatott komoly izgalmakat, a Napoli lassította a játékot, a Genoa pedig semmiféle veszélyt nem tudott jelenteni Milinkovic-Savic kapujára. Conte csapata így a Milan elleni vereséget követően visszatalált a győzelmi ösvényre, és újabb három pont megszerzésével mehetnek a válogatott szünetre.
Napoli – Genoa 2-1 (0-1)
Helyszín: Stadio Diego Armando Maradona Vezette: F. La Penna
Gólszerzők: Anguissa (57.), Höjlund (75.) ill. Ekhator (33.)
Sárga lap: Neres (55.) ill. Marcandalli (28.), Malinovskyi (38.), Otoa (63.)
Kiállítás: –ill.-
Napoli: Milinkovic-Savic – Di Lorenzo, Beukema, Jesus, Olivera (Spinazzola 50.) – Lobotka (Gilmour 44.) – Politano (de Bruyne 50.), Anguissa, McTominay, Neres (Gutierrez 82.) – Höjlund (Lucca 82.) Vezetőedző: Antonio Conte
Genoa: Leali – Sabelli (Carboni 77.), Vasquez, Marcandalli (Otoa 46.), Norton-Cuffy – Frendrup, Masini – Vitinha (Colombo 77.), Malinovskyi (Thorsby 61.), Ellertsson – Ekhator (Ekuban 61.) Vezetőedző: Patrick Vieira
A mérkőzés összefoglalója:
A 6. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Hellas Verona – Sassuolo 0-1
Szombat:
Lazio – Torino 3-3
Parma – Lecce 0-1
Inter – Cremonese 4-1
Atalanta – Como 1-1
Vasárnap:
Udinese – Cagliari 1-1
Bologna – Pisa 4-0
Fiorentina – AS Roma 1-2
Napoli – Genoa 2-1
20:45 Juventus – AC Milan (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása: