Sérülés miatt vesztheti el alapemberét a Liverpool
Arne Slot a mérkőzés lefújását követően nem csak a csapat teljesítményéről, hanem Ibrahima Konate állapotáról is beszámolt Londonban. A középhátvédet az 56. percben kellett lecserélni a Stamford Bridge-en elszenvedett 2–1-es vereség során, és most további vizsgálatokra lesz szükség, hogy a Liverpool szakemberei megállapítsák a sérülés súlyosságát.
Slot a meccs utáni sajtótájékoztatón elmagyarázta a helyzetet:
„Nem tudom, hogy komoly sérülésről van-e szó. Azt tudom, hogy egy kicsit sántított, és amikor megkérdeztem, azt mondta, hogy érez valamit a combjában. Ilyenkor nálam azonnal megszólalnak a vészharangok, mert egy újabb sprintnél sosem lehet tudni, hogy nem romlik-e a helyzet. Egyébként is terveztem már a cserét, mert a jobb oldali középhátvéd sokat birtokolta a labdát, és onnan kellett volna jobban építenünk a játékot. Tudjuk, hogy Gravenberch elég jó ebben. Lehet, hogy pont időben jött le, és így nem lett nagyobb baj, de egyértelmű volt, hogy le kell cserélnem, mert sántított.” – fejtette ki Arne Slot.
Konate így minden bizonnyal ki fogja hagyni a válogatott szünetet, míg az októberi visszatérése is kérdéses a vizsgálatokig.