MU: visszavásárolnák korábbi játékosukat! – sajtóhír
Sajtóértesülések szerint a Manchester United együttesénél felmerült annak a James Garner-nek a visszahozatala, akit korábban könnyű szívvel engedett el az MU.
A 24 esztendős angol középpályás a manchesteriek neveltjeként hét meccsen jutott szóhoz az első csapatban. A „vörös ördögök” többször is kölcsönadták (Watford, Nottingham), majd 2022 nyarának végén végleg elengedték az Evertonhoz.
A ‘liverpooli kékeknél” sem tűnt úgy az elején, hogy Garner meghatározó játékos lehet… Ám már az elmúlt idényben, valamint a mostaniban már igazán alapembere lett David Moyes együttesének (eddig 93 mérkőzést játszott az Evertonban Garner – a szerk.).
A nagy munkabírású játékos ráadásul igazi csapatember, több poszton is bevethető (nem egyszer játszott például jobbhátvédet az Evertonban idén – a szerk.), ami segített neki abban, hogy alapember legyen egy Premier League-csapatban.
A hírek szerint az MU-nál nem is felejtették el végleg Garnert, akit akár vissza is csábítanának Manchesterbe. Kérdés persze mit szól mindehhez az a játékos, aki, bár nagyon szerette nevelőegyüttesét, egyszer már létszámfelettivé vált ott?!
James Garner piaci értékét 22 millió euróra taksálják (forrás: Transfermarkt); Evertonos szerződése a jövő nyáron jár le.