Arne Slot csapata zsinórban négyszer kapott ki egymás után, így a holland edző ennek okairól is szót ejtett a Manchester United elleni vereséget követően.
Arról, hogy szerinte mi sikerült rosszul a mérkőzésen:
„Az eredmény. És az, hogy ilyen korán hátrányba kerültünk. Ha a Manchester United ellen játszol, amely tele van minőségi játékosokkal és mélyen védekezik, sok hosszú labdát játszik meg, akkor az utolsó dolog, amit szeretnél, hogy 1–0-ra vezessenek. Mert az csak még több önbizalmat ad nekik. Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy 1–0-ra égünk egy ilyen stílusban játszó United ellen, de ennek ellenére lesz nyolc, kilenc, tíz tiszta helyzetünk, azt mondtam volna, hogy ez lehetetlen. De lehetséges volt.
A második dolog, ami rosszul sült el, az az, hogy a rengeteg helyzetből csak egy gólt szereztünk. Sokszor elmondtam már Hollandiában, és talán itt is: szinte lehetetlen megnyerni egy nagy meccset, ha a rögzített helyzetek mérlege negatív. Ismét kaptunk egy gólt pontrúgásból, és ez végül a vereségünkhöz vezetett.”
Arról, hogy aggódik-e az önbizalom miatt, miután a csapat zsinórban négy meccset elveszített, és hogy ez a legnagyobb kihívása edzőként…
„Szerintem egy menedzser folyamatosan kihívásokkal szembesül. Most, hogy négyszer kikaptunk egymás után, ez is egy kihívás. Egy futballedző élete állandó kihívások sorozata. Ha nyersz, nyerni akarsz továbbra is, ha veszítesz, akkor újra nyerni akarsz.
Elveszítettük az önbizalmunkat? Én ezt nem látom. Minden egyes meccsen, amit elveszítettünk, a második félidőben elképesztően sok helyzetet tudtunk kialakítani. Ha visszanézed a három Premier League-vereségünket, és egymás mellé teszed a helyzeteinket, azt mondanád: szinte lehetetlen, hogy ezeket a meccseket elveszítsük. Ha képesek maradunk arra, hogy ezt a teljesítményt nyújtsuk, és néhány dolgon egy kicsit javítunk, minden okunk megvan rá, hogy újra elkezdjünk nyerni.”