A Como elleni vereséget követően a Juventus vezetőedzője, Igor Tudor és játékosa, Manuel Locatelli nyilatkozott csalódottan.
Igor Tudor:
„Nehéz meccs volt egy olyan csapat ellen, amely jól futballozik. Korán kaptunk gólt egy rögzített szituációból, és egy ilyen gólt egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak. Sokszor eljutottunk az ellenfél tizenhatosáig, de hiányzott az utolsó passz, az a kis pontosság, ami a különbséget jelenti. Meg kell beszélnünk házon belül, min kell javítanunk, mert van még mit bizonyítanunk.”
Manuel Locatelli:
„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen meccseket elveszítsünk. Apró részleteken csúsztunk el, ezek döntik el az eredményt. Beszéltünk róla csapaton belül, és tudjuk, hogy bizonyos dolgokon javítani kell. Túl sok párharcot veszítettünk, pedig tudtuk, hogy fizikailag kemény mérkőzés lesz. Gyorsabban kellett volna a szélekre kijátszanunk a labdát, mert ott lehetett volna különbséget teremteni. Többet kell adnunk annál, amit most mutattunk”