Serie A: új megállapodást kötött rutinos védőjével a Juventus! – Hivatalos
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbított védőjével, Daniele Ruganival.
Tovább folytatódik Daniele Rugani és a Juventus közös kalandja. A torinói klub ugyanis bejelentette, hogy új szerződést kötöttek a védővel.
Rugani játékjogát még 2013 nyarán szerezte meg a Juventus az Empolitól 4 millió euró ellenében. A védő azóta több alkalommal kölcsönbe került, szerepelt az Empoli, a Rennes, a Cagliari és az Ajax együttesénél is, de végleg egyszer sem vált meg tőle a csapat.
A 31 éves védő Igor Tudornál sem számított meghatározó játékosnak a védelemben, de Gleison Bremer sérülésével elő kellett lépnie. Rugani így a Juve legutóbbi 3 meccsén 180 percnyi játéklehetőséget kapott, és jól megállta helyét a csapat hátsó alakzatában.
A védőt a korábbi megállapodása a most futó idény végéig kötötte a Juventushoz, de a vezetőség úgy gondolta, hogy Rugani még a következő években is nagy segítségére lehet a csapatnak. A felek épp ezért a mai napon hivatalosan is meghosszabbították az olasz labdarúgó szerződését, ami már 2028 nyaráig érvényes.
Daniele Rugani a Juventus színeiben eddig minden sorozatot figyelembe véve 152 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 11 gólig és 1 gólpasszig jutott. Piaci értékét 2 millió euróra teszi a transfermarkt.
Ufficiale | Daniele Rugani rinnova con la Juventus fino al 2028 ⚪️⚫️
— JuventusFC (@juventusfc) October 20, 2025
Congratulazioni!
Borítókép: (Photo by Marco Luzzani/Getty Images)